Harmincmilliárd forintot kellene megtakarítania az egészségügynek az új kormányzati elképzelések szerint. Részben a gyógyszerkasszában, részben a gyógyításban spórolnának.
A kormányzat tervei szerint szerint megszűnne a kórházak és járóbeteg-szakrendelők teljesítményvolumen-korlátja. Az idei 743 milliárdos kassza kétharmadát fix összegként, a jelenleginél magasabb gyógyítási alapdíjjal kapnák meg az intézmények, a fönnmaradó részt pedig "lebegtetve", a teljesítmények arányában. Ettől a teljesítménykényszer s ezzel a betegforgalom, valamint a fals beavatkozások tb felé történő jelentésének csökkenését várja a tárca.
Ami a gyógyszerkasszát illeti: a vonalkódos vények alkalmazása lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy az orvosnak joga van-e kiemelt tb-támogatással felírni az orvosságot - nyilatkozta Székely Tamás egészségügyi miniszter. Tervezik azt is, hogy egységesítik az azonos hatóanyagú, de jelenleg eltérő mértékben támogatott gyógyszerek tb-támogatásának összegét is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak