A gazdálkodók visszajelzései alapján tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a világméretű recesszió mélysége és befejeződésének időpontja egyelőre teljesen bizonytalan. 2009-ben az EU-ban a GDP közel 2%-os, ezen belül Németországban és részben emiatt Magyarországon ennél kissé nagyobb visszaesése valószínű. Pillanatnyilag a 2009 végén kezdődő javulás látszik a legvalószínűbbnek, de ennél kedvezőbb és rosszabb helyzet is bekövetkezhet.
Szinte biztosra vehető, hogy Magyarországon 2009-ben jóval a maastrichti kritérium alá csökken az államháztartási hiány. A 2,6%-os deficitcél teljesülését az IMF megállapodás szigorú monitorozása is valószínűsíti. Bevételi kockázatot jelent a költségvetés tervezésekor számítottnál valószínűleg jelentősebb gazdasági visszaesés és alacsonyabb infláció, amit a várhatóan magasabb bérek - a csökkenő foglalkoztatás miatt - nem tudnak ellensúlyozni. Minderre a költségvetési tartalék valószínűleg nem nyújt teljes egészében fedezetet.
Szükség esetén például az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó (átmeneti) emelésével, egyes kiadási előirányzatok - alacsonyabb inflációval indokolható - részleges zárolásával lehet a hiányt csökkenteni. Eközben a külső egyensúly gyors javítása is elengedhetetlen, mivel nagyon megnehezült és megdrágult a külföldi forrásokhoz való hozzáférés. A gyakorlatban maga a forráshiány az, ami kikényszeríti a külső deficit mérséklését. A javulás a külkereskedelmi aktívum és az EU-támogatások emelkedésének eredménye lehet.
2009-ben a magyar gazdaság teljesítménye mintegy 2,5%-kal csökken. Ez egyrészt a 2008. évi növekményt hozó agrárágazat kibocsátásának átlagos időjárás esetén természetes mérséklődésének, másrészt a többi üzleti ágazat már 2008-ban elkezdődött visszaesése elmélyülésének következménye. Az ipari termelés várhatóan 3%-kal visszaesik, az I. félév jelentős csökkenése után azonban a IV. negyedévben az alacsony bázishoz képest elindulhat a növekedés.
Az építőiparban folytatódik (bár 3%-ra csökken) a már két éve tartó visszaesés, a hitelforrások szűkössége az állami, üzleti és lakossági beruházásokat is visszafogja. A gazdaság nagy részére eddig is jellemző versenyt tovább élezi a szűkülő kereslet. Ez főleg a kisebb, tőkeszegény vállalkozások körében csődöket, a tőkeerős cégek egy részénél globális mértékben folyó felvásárlásokat valószínűsít. A pénzszűke következtében növekedni fog a körbetartozások mértéke. A cserearányok viszont 2009-ben mintegy 1%-kal javulnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A versenyszektorban a bruttó bérek 4% körüli emelkedése, a költségvetésiben 1%-os csökkenése várható, ami összességében a reálkeresetek szerény, mintegy 1%-os csökkenését jelenti. Az infláció - főleg a világpiaci energia- és mezőgazdasági árak esése miatt - 2009 elején gyorsan mérséklődik, éves átlagban 2,8%-os (az év végén 2,5% körüli) áremelkedés várható. A fogyasztók megtakarítási hajlandósága emelkedik.
Ez részben a kényszer - a hitelek nehéz hozzáférhetősége és költségesebbé válása -, részben az érdekeltség - a betéti kamatok és hozamok magasak, a hitelfelvételhez szükséges önrész nagysága emelkedik, s ennek összegyűjtéséhez időre van szükség - következménye lesz. A fogyasztás visszaesése valószínűleg nagyobb lesz a reálkeresetekénél (mintegy 2,5%). A beruházások 2009-ben várhatóan tovább csökkennek, s nagyjából a 2004. évi szinten lesznek. Az ok a recesszió és a hitelforrások hiánya (illetve irreálisan drága volta). A nettó EU-támogatások összege a 2008. évi 1,5 milliárd euróról 2009-re 2,5 milliárdra emelkedik.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem rázták meg túlzottan a kritikus hangok Coppolát
- Megtáltosodtak a McLarenek
- A Deutsche Bankra is lesújtottak az oroszok
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények