Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a hidegre való tekintettel személyesen, a budapesti Központi Hajléktalanellátóban tájékozódott kedden a hajléktalan ellátás helyzetéről, majd sajtótájékoztatót tartott Vecsei Miklóssal, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójával.
Évente 421 millió forintot fordít az állam hajléktalan-ellátásra - közölte a sajtótájékoztatón az államtitkár. Az államtitkár elmondta, hogy a hideg beálltával megnövekszik a krízishelyekre jelentkező hajléktalanok száma. Jelenleg Budapesten gyakorlatilag minden hajléktalant be tudnak fogadni a krízishelyekre. A szállások kihasználtsága nem éri el a 100 százalékot.
Korózs szerint a hajléktalanok száma nem növekszik, de helyzetük romlik. Az államtitkár, valamint több szakember véleménye szerint is Magyarországon mintegy 30-35 ezerre lehet tenni a hajléktalanok számát, de erről pontos statisztikai felmérések hiányában nincsenek adatok.
Vecsei arról beszélt, hogy az utcai szociális munkások száma megközelíti a százat, ők jelenleg még el tudják látni az utcára kerülő hajléktalanok felügyeletét és gondozását. Vecsei szerint hazánkban mintegy 3 millió ember él a hajléktalanság küszöbén. Ide sorolta egyebek között a jelzálogkölcsönnel terhelt lakások tulajdonosait, valamint mindazokat, akik albérletben, eseti szállásokon, rokonoknál húzzák meg magukat.
Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak
- Már szárad a tinta Szoboszlaiék új edzőjének hosszú távú szerződésén
- Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit
- MOB-életműdíjat kapott Török Ferenc: nem hiszem, hogy ezt lehetett volna ennél jobban csinálni
- Pánikgomb-applikációt fejlesztettek a családon belüli erőszak ellen - Görögországban
- Áder Jánosnak három fontos kérdése van