A válság kirobbanása óta megváltóként dicsőítik sokhelyütt a diszkontláncokat, melyek alacsony áraikkal a túlélés esélyét adják az egyre reménytelenebb helyzetbe sodródó embereknek. Egy kiskereskedelmi szaklap legfrissebb kutatásából azonban kiderül, hogy ezek a típusú üzletek messze nem olyan olcsók, mint azt sokan első látásra gondolnák.
A The Grocer magazin kutatásához 50 létfontosságú háztartási terméket választott ki, majd ezek közül 33 olyat vett bele az összehasonlítandó kosárba, melyek egyaránt megvásárolhatók a vizsgált üzletek mindegyikében.
Meglepő módon a legdrágábban a diszkontok ár-úttörőjeként emlegetett Aldiban jöttek ki a bevásárlásból, holott ennek a láncnak olyan jó híre van, hogy a konkurensek közül is akad olyan, mely közvetlenül hozzá hasonlítja akciós árait hirdetéseiben.
A klasszikus szupermarketek meglehetősen jól állták a versenyt a többek között kenyeret, bort, mosogatószert és csokoládét tartalmazó kosár ármustrájában. A legolcsóbb és legdrágább üzlet közti különbség döbbenetes 61%-ot tett ki.
A The Grocer szerkesztője kiemelte, hogy több más kutatás azért hozza ki tévesen a legolcsóbbnak a diszkontokat, mert az ő sajátmárkás termékeinek árait a hagyományos üzletekben kapható nem sajátmárkás termékek áraival vetik össze. Ezen körkép esetében a szupermarketeknél is a sajátmárkás árukhoz ragaszkodtak, így el is olvadt a diszkontok előnye.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Míg a diszkontok vezetői korábban büszkén verték a mellüket, amikor tévesen arról szóltak a hírek, hogy ők a legolcsóbbak, most akad aki nyíltan elismeri, hogy nem is a legolcsóbb státusz megszerzése a célja, hanem hogy minőségben és ár-érték arányban versenyképes legyen. Az Aldi vezére gyakorlatilag kézlegyintéssel elintézte, hogy eddig hamis értékek mentén kampányolva játszottak a vásárlókkal, holott számukra nem is az ár az elsődleges szempont.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört