A szlovák kormány is hajlik arra, hogy módosítsa a jövő évi növekedési előrejelzéseit és költségvetési tervezetét, miután a válság begyűrűzésének jelei északi szomszédunk gazdaságán is megmutatkoztak. Az ország három autógyárában elbocsátásokra lehet számítani, miközben a lakosság 47 %-a jelenleg is egyik hónapról a másikra él - írja a Napi Gazdaság.
A kormány és a jegybank is dolgozik az eredetileg 6,5 %-osra tervezett előrejelzés módosításán és már csak körülbelül öt százalékot tartanak reálisnak. A kormány a szociális ellátó rendszerhez nem kíván nyúlni, inkább a honvédelmi kiadásokból és a közbeszerzésekből próbálnak faragni.
A Volkswagennél novembertől megszüntetik az éjszakai műszakot egyes gyártósorokon és mintegy 400 szerződéses alkalmazottól válnak meg. A KIA Motors és a Peugeot-Citroen nem változtat az idei tervein, de jövőre lehet, hogy nem vezetik be a harmadik műszakot.
Egy felmérés szerint a szlovák lakosság 47 %-a fizetéstől fizetésig él, azaz havi rendszerességgel képtelen takarékoskodni. A lakosság 32 %-a tud 5 ezer korona (40 ezer forint) felett megtakarítani havonta, a köztes 21 % pedig 1-5 ezer korona (8-40 ezer forint) közötti tartalékot tud képezni. Jövőre Szlovákia lesz az eurózóna legkisebb átlagjövedelmével rendelkező tagállama.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz