Ha már egy ország olimpiai játékok színhelyévé vált, azt gondolnánk, hogy ez jelentős bevétel növekedést jelenthet a turizmus terén. A feltételezésekkel ellentétben azonban egy ilyen rendezvény lebonyolítása sokszor inkább veszteséget jelent egy ország idegenforgalmának, legalábbis erre a következtetésre jutott az Európai Utazásszervezők Szövetsége (ETOA) - írja a Világgazdaság.
A felmérések szerint Görögország vendégforgalma az utóbbi években 20 százalékkal maradt el a törökországiaktól, de Ausztrália sem tud lépést tartani a 2000-es Syney-ben rendezett olimpia óta Új-Zélanddal.
A példát a barcelonai olimpiával vezették le. A játékokra készülve a szállodai kapacitás 1992-ben 35 százalékkal bővült, ami a későbbiekben is folytatódott. Emellett viszont a hotelek átlagos foglaltsági rátája 64-ről 47 százalékra csökkent. Ausztrália ugyanerre a sorsra jutott. Az olimpia utáni néhány évben jelentős turisztikai forgalomnövekedés volt, de ugyanakkor a foglaltság 83 százalékról 67-re csökkent.
Mind a két esetben jelentősen befolyásolta a helyzetet, hogy megnőtt a hotelek, szállodák száma, amelyeke az adatok szerint a játékok végeztével már nem voltak kihasználva. Ezzel szemben volt, aki ki tudta használni a helyzetet, Sydney-ben 2000-től 2004-ig 10 hotelt alakítottak át kórházzá.
Erre a sorsra juthat Kína is. Az olimpia várhatóan feltornázza egy időre a turisták számát, de az épülő férőhelyeknek köszönhetően a foglaltság romlani fog. A jelenlegi adatok szerint az ötcsillagos hotelek foglaltsága 77 százalékon, a négycsillagosoké 44 százalékon áll jelenleg az olimpia idejére.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak