Nem mindennapi eseményekről számolt be a spanyol média számos szereplője, a nyugat-európai országban ugyanis valóságos élelmiszer- és üzemanyagpánik tört ki, melynek eredményeképpen mindenki fejvesztve vásárol. Több forrásból is megerősítést nyert, hogy hiánnyal valóban számolni kell az elkövetkező napokban.
Rengetegen igyekeztek feltölteni élelmiszer- és üzemanyagkészleteiket kedden Spanyolországban, mivel a fuvarozók a magas benzin- és gázolajárak miatti tiltakozásul az ország számos forgalmas útvonalát eltorlaszolták, két napja megakadályozva ezzel az üzemanyag szállítást.
A benzinkutaknál megszólaltatottak egytől-egyig úgy értesültek, hogy napokon belül üzemanyaghiány léphet fel, így lényegében azért tankolnak most, hogy mindenképp tudjanak dolgozni menni.
A Cepsa olajtársaság esetében a szállított üzemanyag 45%-a nem ért célt a blokádok miatt, Spanyolország legnagyobb olajcége, a Repsol viszont "relatíve normális" szállítási eredményekről számolt be. A híradásokból az is kiderült, hogy számos olajtársaság számított a tiltakozó megmozdulásra, ezért már jó előre extra készletekkel vértezték fel magukat.
Mindeközben a spanyol halászok is sztrájkolnak, így Európa legnagyobb halászkikötőjében, a galíciai Vigóban majdnem minden hajó tétlenül rostokol. A spanyol állami televízióban megszólaltatott madridi élelmiszer nagykereskedők szerint akár napokon belül hiány állhat be a friss élelmiszerek piacán.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább
- A Chelsea szerződést bontott Mauricio Pochettinóval – felkészül Tuchel és stábja?
- Férfi vízilabda ob I - Megvédte címét a Ferencváros
- Joe Biden kockázatos kiállása: egy kalap alá vették Netanjahut a Hamásszal