Korlátlan nemzetközi hívást tesz lehetővé a Skype által bevezetésre kerülő új szolgáltatáscsomag, ráadásul mára havi 9.95 dollárért (1400 forint).
Az eBay IP telefonálással foglalkozó leányvállalata, a Skype mától teszi elérhetővé a korlátlan nemzetközi telefonálást lehetővé tevő szolgáltatását. Ez azt jelenti, hogy meghatározott havi fix díjért cserébe már nem csak internetkapcsolattal rendelkező számítógépek közötti kommunikációra van lehetőség, hanem vonalas telefonra is lehet hívást kezdeményezni, minden más szolgáltatásnál olcsóbban.
A legújabb szolgáltatás 34 országban elérhető, mindenhol azonos, 9.95 dolláros havi díjért. Vonalas és mobiltelefonra idáig is lehetett már hívást kezdeményezni, ezt az úgynevezett Skypeout szolgáltatás tette lehetővé, azonban az eddigi percdíjakkal ellentétben most havi fix összeg ellenében nyílik erre lehetőség.
A szolgáltatás az Egyesült Államokban és Kanadában már eddig is elérhető volt, havi 3 dollárért, a mostanival tehát csak kibővítik az igénybevevők körét a legtöbb európai országra, továbbá Ausztráliára, Új-Zélandra, Chilére, Kínára, Japánra és még néhány távolkelti országra.
A vállalat szerint az idei év első három hónapjában 1,7 milliárd percet telefonáltak a felhasználók vezetékes és mobiltelefonokra, míg az ingyenes szolgáltatást 14,2 milliárd perc erejéig vették igénybe.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Skype-ot 2005-ben vásárolta meg az eBay, 1.9 milliárd euróért (470 milliárd forint). A rendszer internet alapú hangátvitelre és azonnali üzenetküldésre alkalmas és már szinte a világ minden országában ismert, mint ingyenes telefonálási lehetőség. A mostani szolgáltatással azonban már nem csak az IP telefonszolgáltatást nyújtóknak, de a hagyományos telefonszolgáltatóknak is komoly versenyhelyzetet teremt.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek