Vasárnap estétől markáns időjárási megosztottság alakul ki Magyarországon
A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusra több magyarországi kerékpárút-fejlesztés előkészítését, így a Duna-parti és a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítését, illetve korszerűsítését is tervezik. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke az InfoRádiónak már időszerűnek nevezte e munkálatok megkezdését.
A Magyar Kerékpárosklub elnöke beszámolt arról, hogy most készülnek a kerékpárút építési-fejlesztési tervhez kapcsolódó "kötelező kellékek", azaz a megvalósíthatósági tanulmányok, költségszámítások. Ezek megalapozzák az uniónak benyújtandó, kimondottan az építésre vonatkozó pályázatot. A tenderen a Duna-menti kerékpáros turisztikai útvonal, a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút, valamint a Balaton-parti kerékpárút építéséhez, fejlesztéséhez kívánnak uniós forrásokat elnyerni.
László János e nagyléptékű fejlesztések mellett igen fontosnak nevezte a településeken belüli úthálózat kerékpáros-baráttá tételét is. Mint mondta, számos helyen ez nem megépítést jelent, hanem egy-egy csomópont rendbetételét, az utak kerékpárral is járhatóvá tételét. Ugyancsak nagyon fontosnak minősítette, hogy a települések között legyen olyan útvonal - lehetőleg a nagy forgalmú országutaktól elkülönítetten - ahol kerékpárral is lehet közlekedni.
"Ezen a téren nagyon sok még a teendő az országban" - hangsúlyozta.
Budapesten ugyanakkor komoly fellendülés tapasztalható a kerékpárosklub elnöke szerint. Úgy vélte, a BUBI - a budapesti biciklikölcsönző rendszer - kapcsán a belvárosi részen számos intézkedés született, amely segíti a kerékpáros-közlekedést.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







