Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
A Budapest Airport több mint 5,3 milliárd forintot fordított különböző infrastrukturális és fenntarthatósági projektekre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az év első felében, az elmúlt három és fél év fejlesztéseinek összértéke ezzel együtt már csaknem 80 milliárd forint - közölte a repülőteret üzemeltető társaság.
A Budapest Airport tájékoztatása szerint folyamatosak a fejlesztések annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai még mindig érzékelhetők a légiközlekedésben, és az utasforgalom legjobb esetben is csak a járvány előtti szint 75 százalékát érheti el az év végére.
A cég felidézte, hogy júliusban megnyitott Budapest belvárosában az Universal Airport Hub, a Kálvin téri üzletben a részt vevő légitársaságok utasai elvégezhetik egyebek mellett az utasfelvételt és beszállókártyát nyomtathatnak. A szolgáltatások és a légitársaságok köre folyamatosan bővül. A repülőtéri poggyászfeladást önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer is segíti, az eddigi 24 címkenyomtató automata idén két további, kültéri eszközzel egészült ki.
A Budapest Airport korábban megkezdte egy kilátó- és dohányzóterasz kialakítását a 2B Terminálon, így a nem-schengeni övezetbe utazóknak az útlevél ellenőrzése után is lehetőségük lesz a szabad levegőn várakozni, illetve dohányzóteraszt igénybe venni; az utasok várhatóan már szeptemberben használhatják a teraszt. A repülőtéren a családok utazását már öt baba-mama szoba segíti, és ingyenes babakocsikat is biztosítanak a terminálokon a kisgyermekkel érkező utasoknak. Rendelkezésre áll 100 új poggyászkocsi, amelyeket az utasok ingyen vehetnek igénybe, és folyik a felvonók cseréje, az üzemeltető a 2A és 2B terminálok tranzitterületén található személy- és teherlifteket korszerűsíti.
A Budapest Airport kitért arra is: célja, hogy a repülőtér a Net Zero by 2050 kezdeményezés keretében vállalt határidőnél jóval hamarabb, legkésőbb 2035-ben nullára csökkentse a nettó karbon-kibocsátását. Ennek érdekében az év első felében 35 elektromos autótöltőt telepítettek a repülőtéren működő cégek, a saját flotta, valamint a dolgozói parkolók területén, és jelenleg is zajlik egy földi kiszolgáló partnervállalat számára elektromos autótöltő állomások kialakítása. Megkezdték a légikikötő geotermikus fűtési rendszerének kialakításához szükséges tanulmányok előkészítését is - közölte a vállalat.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal