Egy négytagú család akár már éjszakánként 10 ezer forintért is megszállhat a Balaton partján, kicsit több pénzért közvetlenül a vízparton.
A hosszú hétvégének, és az egyre kedvezőbb időjárásnak köszönhetően növekvő látogató-forgalomra tekintettel, a FŐKERT kéri a XVII. kerületi Nagylegelő-erdőben, és általában a budapesti erdőkben kirándulókat, hogy ahol frissen ültetett növendék fákat látnak, vigyázzanak rájuk, ne menjenek a területre.
2022 tavaszán két erdőterületen is nagyobb mennyiségű facsemetét ültet a FŐKERT. Az első telepítés során a XVII. kerületi Nagylegelő-erdőben került 2000 db facsemete a földbe március első felében.
A Budapesti Közművek keretében önálló szakmai tevékenységet folytató FŐKERT Kertészeti Divízió 2022. január elseje óta összesen több mint 300 hektár alapterületű, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló erdőterület kezelésével is foglalkozik. Az új feladat elvégzésére új munkatársak is csatlakoztak a FŐKERT Divízióhoz.
Az ültetéseket gondos előkészületek előzik meg. A FŐKERT Természetvédelmi és Erdőkezelési Osztályának munkatársai lekaszálják a területet, átforgatják a talajt és kifúrják az ültetőgödröket. A csemetéket viszonylag sűrűn helyezik el, de nem szabályos sorokba rendezve, hanem a természeteshez hasonlító, véletlenszerű elhelyezéssel.
A most elültetett csemeték őshonos fajok egyedei, mint például a kocsányos tölgy vagy a mezei juhar. Ezek fő erdőalkotó fafajok, amelyeket nagyobb számban ültetnek. Közöttük vannak elszórva az úgynevezett színezőfajok, mint például a vadalma vagy a vadkörte, illetve cserjék is, például a csíkos kecskerágó.
Ezekre az erdőterületekre a FŐKERT úgy nevezett konténeres erdészeti facsemetéket ültet. Ezek olyan fácskák, amelyek a sorfákkal vagy parkfákkal ellentétben nincsenek iskolázva. Ez azt jelenti, hogy a nevelésük során nem ültetik át őket, így nem vágják meg a gyökerüket, ezért az szabadon növekedhet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A most frissen telepített erdőfolt is hozzájárul ahhoz, hogy minél több madárfaj, rovarok vagy akár nagyobb emlősállatok is otthonra leljenek a területen és a biológiai sokszínűség növekedjen. Néhány év múlva a fák már árnyékot adnak és kellemes kirándulóhelyet biztosítanak az idelátogatóknak, a fák anyagcseréjükkel pedig friss levegő előállításában segítenek.
A Budapesti Közművek FŐKERT Divíziója kéri a környéken, és a budapesti erdőkben kirándulókat, hogy ahol frissen ültetett növendékfákat látnak, vigyázzanak rájuk, és a kutyáikat se engedjék el a területen, nehogy véletlenül kárt tegyenek a csemetékben!
Címlapkép: FŐKERT
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Sós Csaba újra kártyákat terített Milák- és Kós-ügyben
- Hatalmas jégdarabok estek, Budapesthez közelít a szupercella - térkép
- Az ukrán elnök megmagyarázza, hogy miért sikeresek az oroszok Harkivnál
- "Süllyedünk" - közölte a BME, miután megszakadtak a tárgyalások a minisztériummal
- Nem bírja el a talaj a kínai nagyvárosokat
- Politikai korlátokat szabnak az MI-nek