Volt egy pillanat, mikor azon is el kellett gondolkodnia, miből vesz parizert magának és a lányának.
Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter azt mondta, már folynak a tárgyalások a szomszédos országokkal arról, hogy azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, szabadon utazhassanak.
Ma sikerült lezárni a tárgyalásokat Horvátországgal. Megállapodtunk arról, hogy kölcsönösen elfogadjuk az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között. Így azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, karantén és tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak Horvátországba
- hívta fel a figyelmet a külügyminiszter. Hozzátette, hogy a technikai részletek a tárca konzuli szolgálatának honlapján lesznek megtalálhatók. "Az utolsó technikai részleteket egyeztetjük a horvát partnerekkel, és a megállapodás még ezen a héten életbe fog lépni. Onnantól kezdve magyar és horvát állampolgárok oltási igazolvánnyal, korlátozás nélkül utazhatnak a két ország között" - mondta Szijjártó Péter.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vizsgálat indult Robert Fico testőrei ellen
- Váratlanul elhunyt Szentgotthárd alpolgármestere
- Életfogytiglanit is kaphat a szlovák kormányfő támadója
- Karácsony Gergely: nem lesz dugódíj, élesednek a traffiboxok
- Caputová és Pellegrini egyetért, mi most a szlovák társadalom számára a legfontosabb
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB