Aki teheti, most váltson pénzt a nyaralására – javasolják szakértők. 3 havi csúcsára erősödött a forint a héten.
A 12. Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig a Hősök tere környékén, vasárnap pedig a NATO-futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budán, az Alagút térségében.
A Nemzeti vágtát szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén. Forgalomkorlátozásokra azonban már pénteken számítani kell. Az előkészületek miatt délutántól lezárják az Andrássy utat a Bajza utcától, a Hősök terét és több környező utcát, valamint a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint a korlátozások miatt változik a 20E, a 30-as buszcsalád, a 105-ös és a 979-es busz, továbbá a 75-ös trolibusz útvonala.
A BKK arról is beszámolt, hogy Budán az Attila út, az Alagút, a Clark Ádám tér és a Budai alsó rakpart forgalmának korlátozásával rendeznek NATO-futóversenyt vasárnap kora reggeltől kora délutánig. Az útlezárások miatt változik az 5-ös, a 16-os, a 16B, a 105-ös busz, valamint a 19-es és a 41-es villamos útvonala - hívták fel a figyelmet. És ha mindez nem lenne elég vasárnap fél 7-től 13 óráig a híd Pestre vezető, 14.30-tól este 8 óráig a Budára vezető oldalát tisztítják, ezért egysávos, részleges lezárásra lehet majd számítani - közölte a a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő