A Ryanair 34%-os nyereségnövekedést jelentett, összesen 1,92 milliárd eurót, ami rekord. A légitársaság óvatosan optimista a nyári viteldíjak mérsékelt emelkedését illetően.
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szerdáig lezárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.
A 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől lesz elérhető. A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé közlekedő 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve közlekedik a Kossuth tér és az Üllői út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszok forgalmát vasárnap 14-15 óra körül 15-30 percre korlátozzák. Délután 14 és 16 óra között nem jár majd a kisföldalatti, 15 óra körül az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának forgalmát is korlátozzák, 15.30 körül az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky kereszteződését is lezárják néhány percre. A budai Vár, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, valamint az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésének forgalmát a 17.30 és a 20.30 között két alkalommal fél órára korlátozzák, emiatt módosul az 5-ös, a 16A és a 178-as busz közlekedése. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket: aki a belvárosba tart, ezeken a napokon lehetőség szerint ne gépkocsival közlekedjen, válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója arra kérte az utasokat, hogy szánjanak a szokásosnál hosszabb időt a repülőtérre történő kijutásra, és legalább két órával a járat indulása előtt érjenek ki a repülőtérre, indulás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális forgalmi hírekről.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A kőszívű ember fiai a Nemzetiben: Szikora János rendhagyó változatot ígér
- Nem akármire vesz fel gigahitelt Lengyelország
- A német egészségügyi miniszter a marihuána legalizálásánál is nehezebb feladatra készül
- Helyzet van Dél-Afrikában - nem engedik elindulni a választáson Jacob Zumát
- Izraeli-palesztin - A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vár tovább, elfogatóparancs "ide is, oda is"
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája