Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Kemény áremelésekre lehet számítani a távolsági buszjáratokon, ha a kormány a buszokra is kiterjesztené a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetést.
Nincs könnyű dolgunk, ha Varga Mihály legutóbbi nyilatkozatát szeretnénk értelmezni. A nemzetgazdasági miniszter néhány napja az M1, "Az Este" c. műsorában úgy fogalmazott,
- magyarázta Varga, miért vár 40 milliárdos többletbevételt az e-útdíjból a jövő évi költségvetésben.
A nyilatkozat azért tűnik kissé zavarosnak, mivel a jelenleg hatályos szabályozás már előírja a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű autóbuszoknak, lakóautóknak és személygépkocsiknak bármilyen vontatmánnyal az e-matrica meglétét (B2 díjkategória). Ennek fényében tehát vélhetően arra gondolhatott a miniszter, hogy
Ez agyonvághatja a busztársaságokat!
Ahogy jelenleg a hazai személyszállítási közszolgáltatás díjába beépül az e-matrica költsége, úgy simán elképzelhető, ha a megtett díjjal arányos útdíjat is tovább hárítják a szolgáltatók a fogyasztókra. Ugyanakkor az ingázó járatoknál az időarányos matrica költsége fajlagosan csak alig jelenik meg a menetdíjban (egy éves matricával a busz annyiszor fordul, ahányszor csak akar), viszont a megtett úttal arányos rendszer már jókora költségteher-növekedést jelentene a szolgáltatóknak.
Erre a lehetőségre tegnap a TV2 Tények c. műsorában Járku Tamás, a Trans Tour Kft. tulajdonosa is felhívta a figyelmet. Mint mondta, ha útdíjat kell fizetniük, biztos, hogy emelik majd a jegyárakat, mivel a közszolgáltatási szféra nem bírja el az e-útdíj emelését. Kiemelte, a módosítás
A nyíregyházi buszos társaság több járatot is indít a város és Budapest között. Járku kiemelte, főként nyugdíjasok és diákok utaznak velük, akik viszont nem fizetnek majd a drágább jegyekért. Így viszont várhatóan utasszám-csökkenéssel kell majd számolniuk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mégis mit jelent 20 százalék?
Bár tisztában vagyunk vele, hogy a személyszállítási közszolgáltatás díjait törvény szabályozza, illetve az állami vállalatok esetében egyéb szabályozás is érvényben van, a Pénzcentrum mégis eljátszott a gondolattal, hogy a Volán hivatalos díjszabásában hogyan is nézne ki egy 20 százalékos áremelés. Meglepő eredmények jöttek ki.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Romániába utazik Orbán Viktor
- Halálosan megfenyegették Aleksandar Vucicot, lecsapott a rendőrség
- Peter Pellegrini: beszéltem Robert Ficóval, nehéz órák és napok előtt áll
- Nyílt háború: feltörekvő amerikai ingatlanmágnás venné meg a TikTokot, a kínaiak ellenállnak
- Az ügyében eljáró ügyészt és a nyomozati bírókat is meg akarta öletni egy férfi
- Csődöt jelentett a népszerű divatmárka