A Ryanair 34%-os nyereségnövekedést jelentett, összesen 1,92 milliárd eurót, ami rekord. A légitársaság óvatosan optimista a nyári viteldíjak mérsékelt emelkedését illetően.
Vasárnap északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat, így délutántól nyugat felől erős felhősödésre van kilátás, de napközben az északnyugati tájak kivételével még számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra.
Kezdetben csak északnyugaton, helyenként északon, majd estétől a Dunántúlon egyre többfelé készülhetünk eső, záporok, főként délnyugaton zivatarok kialakulására. Estig gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás, majd estétől a Dunántúlon egyre nagyobb területen megerősödik az északnyugatira, északira forduló szél. Délután az ország nagy részén 25 és 29°C közé, északnyugaton 22-24°C köré melegszik a levegő. Hétfő reggel sok lesz a felhő fölöttünk, csupán keleten, északkeleten lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet.
Pontos előrejelzés, pollenjelentés a Pénzcentrum időjárás oldalán: KATTINTS!
A középső és nyugati tájakon sokfelé valószínű eső, zápor, a Dunántúl déli felén helyenként zivatar is. A Dunántúlon sokfelé erős lesz, nyugaton helyenként viharos lesz az északnyugati, északi szél, míg a Dunától keletre mérsékelt keleti-északkeleti légmozgás lesz jellemző. Hajnalra 12 és 17°C közé hűl a levegő.
Napközben kettősség lesz a jellemző. Keleten, délkeleten a felhők közül időnként előbújhat a Nap, addig máshol eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar a nap folyamán bármikor kialakulhat. A többfelé élénk, erős szelet nyugaton, északnyugaton egy-egy viharos lökés is kísérheti. Keleten, északkeleten 26-28°C köré melegszik a levegő, ezzel szemben nyugaton, északnyugaton csak 14-16°C körüli maximum-értékeket mérhetünk. Máshol 18 és 25°C közötti értékekre van kilátás.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A kőszívű ember fiai a Nemzetiben: Szikora János rendhagyó változatot ígér
- Nem akármire vesz fel gigahitelt Lengyelország
- A német egészségügyi miniszter a marihuána legalizálásánál is nehezebb feladatra készül
- Helyzet van Dél-Afrikában - nem engedik elindulni a választáson Jacob Zumát
- Izraeli-palesztin - A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vár tovább, elfogatóparancs "ide is, oda is"
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája