Az elmúlt év során jelentősen megnőtt a spanyol tengerpartra költözni vágyó magyar nyugdíjasok és nyugdíj előtt állók érdeklődése.
A vártnál kevesebb az orosz turista Magyarországon - írja a Napi Gazdaság.
Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár a lapnak elmondta, az orosz turisták júniusban 3 százalékkal, az első félévben pedig 11,7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a hazai szálláshelyeken, mint az előző év azonos időszakában, ám ez kevesebb, mint amire számítottak, abban bíznak, hogy az orosz-ukrán konfliktus nem érinti drámaian az orosz beutazó turizmust.
A rubel gyengülése drágítja a kiutazást, számos orosz utaztató cég ment csődbe a közelmúltban, mert nem tudta teljesíteni a korábbi megállapodásait, a helyzet a városlátogató és a családi utazásokat érintette különösen rosszul.
Az események ellenére Európán belül Magyarország - az egészségturizmusnak köszönhetően - tudja tartani korábbi pozícióit, az orosz vendégek nagyra tartják a hazai balneológiai szaktudást - mondta a lapnak a helyettes államtitkár.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal