A Ryanair 34%-os nyereségnövekedést jelentett, összesen 1,92 milliárd eurót, ami rekord. A légitársaság óvatosan optimista a nyári viteldíjak mérsékelt emelkedését illetően.
Sűrű hetünk volt, az özönvízszerű esőzés miatt aligha lehetett nyári hangulatunk. A hétvége mást ígér: ugyan felhők lesznek, de a hőmérséklet emelkedik, és a záporok és zivatarok is elkerülnek minket.
A hétvégére ismét visszatér az igazi, nyári, napos strandidő. A délies szél az Észak-Dunántúlon élénkülhet fel. Hajnalban 14-18°C-ig hűl le a levegő, napközben 30°C körüli értékek lesznek jellemzőek. Tájékoztatásképpen:
Balaton (Siófok) 23.5°C
Velencei-tó (Agárd) 23.9°C
Szóval indulhat a napozás és pancsolás.
További időjárással kapcsolatos információkat ide kattintva olvashatsz.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak