Valószínű, hogy újra gyönyörködhet a világ a sarki fényben, ugyanis újabb napkitörések várhatók. Nem tudni, Magyaroszágon újra látható lesz-e a jelenség.
Hatvan magyar orvost csábított Floridába egy budapesti cég, hogy kedvezményes tengerentúli konferencián vegyenek részt. Az ajánlat azonban túl szép volt, hogy igaz legyen.
"Egy budapesti cég kereset meg bennünket, 45 százalékos kedvezménnyel kecsegtetve. Az extra programoktól függően a részvételért 400-500 ezer forintot fizettünk be" - mondta el a Blikknek a rászedett doktorok egyike. "Ha valaki egy hozzátartozóját is magával akarta vinni, legalább 600 ezer forintot fizethetett."
Az orvosoknak szeptember végéig kellett volna megkapniuk az utazási információkat, ám hiába is érdeklődtek a cégnél, kitérő válaszokat kaptak. Október 22-én utaztak volna, a hónap elején levelet kaptak a cégtől, arról hogy többet, pontosan 800 ezer forintot kellene fizetniük az utazásért. A levélben persze biztosították az orvosokat arról, hogy ha az új feltételek mellett nem kérnek az utazásból, úgy az átutalt pénzüket visszakapják.
Az ígéretes kiruccanástól mindenki elállt, a pénzüket azonban azóta sem látták. Mint mondják, a komoly áremelés után a cég szinte elérhetetlenné vált, ha sikerült is beszélni egy alkalmazottal, ő elhárította a felelősséget.
A rendőrséghez mintegy 30 feljelentés érkezett az ország minden részéről, több megyéből is. Üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt indult eljárás.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak