Izgalmas változások mutatkoznak a legnépszerűbb magyar városok legfrissebb turisztikai rangsorában. Az nem meglepetés, hogy az élen továbbra is Budapest és a jelentős fürdővárosok - Hévíz, Hajdúszoboszló - illetve a Balaton nagyvárosai - Siófok, Balatonfüred - szerepelnek. Látványosan nagyot ugrott ugyanakkor Győr idegenforgalma - igaz, nem a klasszikus kiránduló, városlátogató turisták húzták felfelé a számokat.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben jelentette meg a kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi előzetes statisztikáit, amelyek a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják. A KSH előzetes adatai alapján 2012-ben a vendégek 55 százalékát (4, 5 millió főt), illetve a vendégéjszakák 57 százalékát (12, 3 millió éjszakát) a tíz legnépszerűbb város kereskedelmi szálláshelyein regisztrálták, a lista élén szereplő húsz település pedig az összes vendégéjszaka kétharmadát adta.
A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszaka-száma alapján megállapított sorrendben 2011-hez képest újdonság, hogy Zalakaros a 9. helyről a 8. helyre került, valamint Győr bekerült a toplista 10. helyére. Az összes vendégéjszaka-szám Győrben negyedével, Budapesten 10 százalékkal nőtt 2011-hez viszonyítva.
A belföldi turizmus területén is tapasztalható "mozgás": Zalakaros a 6. helyről az 5. helyre, Gyula pedig a 9. helyről a 6. helyre lépett előre a 2011-es sorrendhez képest. A Pénzcentrum.hu meg nem erősített információi szerint a győri növekedés hátterében nem elsősorban a klasszikus turisztikai szolgáltatások, látnivalók iránti érdeklődés növekedése áll, hanem az, hogy az Audi-gyár munkatársait győri szállodákban szállásolták el. A vendégéjszakák számának bővülése a tíz, belföldiek körében legnépszerűbb város közül Gyula (+20%) és Siófok (+16,6%) esetében volt a legjelentősebb.
A kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő külföldiek körében a 2011-es sorrendhez képest Győr a 8. helyről a 7. helyre lépett előre. A vendégéjszakák száma a tíz, külföldiek körében legnépszerűbb város közül Győr (+36%), Zalakaros (+28%), Budapest (+12,9%) és Balatonfüred (+12,8%) esetében nőtt számottevő mértékben az előző évhez képest.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A külföldi vendégéjszakák száma alapján legnépszerűbb tíz település elsődleges küldőországa - Sárvár kivételével, ahol a csehek és az osztrákok szálltak meg legnagyobb arányban - Németország volt a KSH 2012. évi előzetes adatai szerint. A fővárosban az Egyesült Királyság és Olaszország, a fürdővárosokban és a Nyugat-Dunántúlon a szomszédos és közeli országok, elsősorban Ausztria és mellette Csehország, Lengyelország, Oroszország, Románia és Ukrajna lakói fordultak meg legnagyobb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Önkéntesek is segítenek a hajóbaleset áldozatainak felkutatásában - videó
- Szívszorító videó - így emelték ki a Dunából a Verőcénél balesetet szenvedett motorcsónakot
- Teljessé vált az NHL főcsoportdöntőinek mezőnye
- Tömeges ütközés az M7-esen, kilométeres dugó alakult ki
- Az Egyesült Államok időt nyerhet Gázában
- Okostelefonról lehet időpontot foglalni a szakrendelésekre - kiderült, mikortól