Budapest környékén cseresznye nagyságú jég zivatara zúdult egy hirtelen keletkezett felhőszakadás után.
Az éjszaka folyamán tovább erősödött a szél, a hóátfúvás miatt lezárt útszakaszok száma pedig húszra emelkedett Vas megyében. Le kellett zárni a Sárvárt elkerülő 88-as út egy szakaszát is - tájékoztatta a Magyar Közút Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának útügyeletese csütörtökön az MTI-t. Hóátfúvások miatt csaknem hetven alsóbbrendű út vált járhatatlanná az országban, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkagépei napok óta megállás nélkül dolgoznak, elzárt település nincs - közölte a társaság csütörtök hajnalban.
A közlemény szerint a társaság munkagépei és szakemberei szerda hajnaltól folyamatosan dolgoznak a hóátfúvásokkal érintett térségekben a Nyugat-Dunántúlon.
A megfeszített munkák ellenére kora
reggelre az Útinform összesítése szerint Győr-Moson-Sopron megyében 35,
Zala megyében 9, Vas megyében 19, Veszprém megyében 6 alsóbbrendű út
vált járhatatlanná. Emellett több tucat nyugat-magyarországi mellékúton
is csak nehezen lehet közlekedni a hófúvások, illetve az ezek nyomán
kialakuló hó- és jégbordák miatt. A balesetek és a még nagyobb
fennakadások elkerülése érdekében ezen kívül a 75-ös, a 82-es, a 83-as, a
85-ös és a 86-os úton kamiontilalmat vezettek be.
A társaság arra kéri a Nyugat-Dunántúlon közlekedőket, hogy lehetőség szerint ne induljanak útnak a hófúvásokkal érintett területeken.
A hatékony munkavégzés érdekében az éjszakai órákban lezárták többek között a 85-ös út Fertőszentmiklós és Fertőhomok közötti szakaszát, valamint a 88-as út sárvári elkerülő szakaszát, hogy a társaság munkagépei meg tudják szüntetni a kialakult hóakadályokat. A viharos erejű széllökések azonban továbbra sem csillapodtak, így rengeteg helyen alakultak ki további hóátfúvásos, nagyon nehezen járható vagy járhatatlan útszakaszok, mivel az akár 60-80 kilométer széllökések az útról letakarított havat folyamatosan visszahordják a burkolatra.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A társaság üzemmérnökségei a nyugati országrészben teljes kapacitással dolgoznak, a társaság a bérelt munkagépeket is az utakra rendelte, emellett átcsoportosításokat is végrehajtott gépparkján belül, hogy a lehető legnagyobb erőkkel küzdhessen a hóátfúvásokkal.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Németország tartózkodott egy fontos uniós jogszabály elfogadásakor
- Veszélyjelzés - A vasárnap éjjeli vihar még csak "bemutató" volt?
- Hiába találták meg az elveszett kincset, nem tarthatják meg
- Rodolfo elé állította példaképként Karácsony Gergelyt Szentkirályi Alexandra
- Szupervihar - Jégszőnyeg alakult ki a Pilisben, mutatjuk
- "Nagy erejű ütközés történt" - folyik a keresés a verőcei hajótragédia után