Fokozott jegyvizsgálói ellenőrzésekkel lép fel az elkövetkező hetekben a bliccelőkkel szemben a vasúttársaság, az intézkedés célja a menetjegyváltási hajlandóság növelése. A menetjegy vagy bérlet nélkül illetve jogosulatlanul igénybevett kedvezményekkel utazók éves szinten több milliárd forintos nagyságrendű bevételkiesést okoznak a MÁV-START Zrt.-nek. Visszaélések miatti intézkedésre a vonatokon idén már több százezer esetben volt szükség.
A MÁV-START Zrt. kedden arról tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t, hogy növeli a vasúttársaság a vonatain szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók számát az év végéig, hogy a menetjegyek, bérletek ellenőrzése még a legnagyobb utasforgalmú napszakokban is teljes körű lehessen. Az erősítésekre elsősorban a csúcsidőszakokban kell számítani, hiszen a kisebb utasforgalmú órákban az alap jegyvizsgálói létszámmal is el lehet jutni minden utashoz. A vasútvállalat célja az intézkedéssel és annak előzetes nyilvánosságra hozatalával, hogy ilyen módon is visszaszorítsa az érvényes menetjegy vagy bérlet nélküli utazásokat, illetve a kedvezmények jogosulatlan igénybevételét. Fokozott ellenőrzésekkel bármely vasútvonalon találkozhatnak az elkövetkező hetekben az utazók.
A MÁV-START bliccelésből keletkező vesztesége éves szinten több milliárd forint nagyságrendű. Idén már több százezer esetben kellett a jegyvizsgálóknak intézkedni a vonatokon a visszaélések miatt, ilyenkor pótdíj megfizetése, vagy a személyes adatok hitelt érdemlő megadása válik szükségessé. Együttműködés hiányában az utast ki kell zárni az utazásból, akár rendőri közreműködéssel, ha szükséges.
A tapasztalatok alapján a megerősített jegyvizsgálói ellenőrzések ideje alatt nő az utasok részéről a menetjegy- és bérletváltási hajlandóság, ezzel párhuzamosan jelentős mértékben csökken a kiszabott pótdíjak mértéke és az utazásból kizárt személyek száma. A bliccelés további, hatékony visszaszorítása érdekében jegyértékesítő automaták telepítését, megerősített pénztári szolgálatot, időszakosan növelt jegyvizsgálói jelenlétet, illetve a peronkapus rendszer egy-egy napra visszaállított, átmeneti működtetését is tervezi a vasúttársaság.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz