A Wizz Air új kézipoggyász-szabályzatot vezet be október 24-től: az utasok a kisméretű kézipoggyászukat továbbra is díjmentesen felvihetik a járatra, nagyméretű kézipoggyászukért azonban fizetniük kell.
Azoknak az utasoknak, akik a Wizz Airnél október 4-től foglalják le helyüket * október 24-i vagy későbbi járatra, kisméretű kézipoggyászukért (maximum 42x32x25cm) továbbra sem kell fizetniük, ám a nagyméretű kézpoggyászokért (maximum 56x45x25cm) számukra a jövőben 2750 forintot számítanak fel - olvasható a társaság mai napon kiadott közleményében.
Az utasok a biztonsági ellenőrzés után a reptéren vásárolt termékeket továbbra is díjmentesen felvihetik a járatra, hiszen a légitársaság 81 repülőtéri partnere számára a termékeket árusító üzletek fontos bevételi forrást jelentenek. A szabályzat nem vonatkozik az október 4. előtti foglalásokra, illetve az október 24. előtt induló járatokra, kivéve a próbaüzemben részt vevő London-Katowice járatot, ahol a szabályzat már életbe lépett.
A Wizz Air várakozásai szerint a 2750 forintos nagyméretű kézipoggyászra vonatkozó online díj arra ösztönzi majd az utasokat, hogy kisebb kézipoggyászt vigyenek fel a gépre, és csak azok fizetnek díjat, akik mégis nagyobb kézipoggyásszal kívánnak utazni. Ugyanakkor a várható megtakarításokat a Wizz Air megosztja az utasaival, így minden október 24-i vagy későbbi járatra újonnan foglalt repülőjegy árát 1400 forinttal csökkenti.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt
- A német gazdaság vagy a válogatott pörög majd jobban az Eb-n?
- Lezuhanhatott az iráni elnök, ellentmondó információk érkeznek a balesetéről
- Patrióta harcosokról beszélt üzenetében Orbán Viktor
- Iszonyatos mennyiségű olajat találtak az oroszok egy kényes helyen