A fővárosi kerékpár-kölcsönzési rendszerhez (BuBi) szükséges közbeszerzési ajánlattételi felhívás várhatóan a nyáron megjelenik, a fejlesztés a tervek szerint halad, jövő nyár végétől lehet majd kölcsönbiciklivel róni a város utcáit - írja a Napi Gazdaság.
A projekt teljes beruházási költsége mintegy 1,1 milliárd forint, amihez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tavaly 900 millió forint egyszeri, vissza nem térítendő támogatást ítélt meg - tájékoztatta a napilapot a Budapest Közlekedési Központ (BKK)
A BKK közölte azt is, hogy az előkészítés során a támogatás megszerzése emésztette fel a legtöbb időt, ezzel párhuzamosan zajlott a helyszínek kiválasztása, engedélyeztetése, a műszaki követelmények megfogalmazása, a műszaki és pénzügyi üzemeltetés, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítése. Az ütemtervhez képest mindazonáltal nincs késés, a rendszert 2013-ban kívánják átadni.
A közszolgáltatásként működő kölcsönzés a tervek szerint éjjel-nappal üzemel majd, a kezdő harmincperces ingyenes bérleti időszak után fokozatosan emelkedő díjszabással. Az előzetes regisztráció után bárki számára használható rendszer a Margit híd és a Petőfi híd közötti területet fedi le. A BuBi 74 dokkolóállomással működik majd, ebből 59 a pesti, 15 a budai oldalon lesz.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek