Megkezdődött a fesztiválszezon: két hét múlva indul a soproni VOLT, aztán jön a Balaton Sound, a tokaji Hegyalja és a Sziget - hogy csak a nagyobbakat említsük. A tizenévesek lázban égnek, a szülők jelentős részén pedig pánikroham söpör végig - írja a Népszabadság.
Vekerdy Tamás pszichológus a lapnak elmondta: nincs általános szabály arra, hogy a gyereket hány éves kortól szabad elengedni fesztiválozni. Szerinte minden attól függ, hogy a gyerek testi-lelki biztonságban nőtt-e fel. Ha igen, akkor jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy a családi felügyelet alól kikerülve őrültségekbe fog keveredni. Az érzelmi biztonság megteremtésén kívül az is fontos, hogy a szülő ne próbálja magához láncolni a gyereket.
A Sziget szervezőiroda összes fesztiváljára érvényes házirend értelmében 14 éven aluliak csak kísérővel tartózkodhatnak a rendezvényeken. Vető Viktória sajtófőnök szerint a fiatalokra inkább csak 16 éves kortól jellemző, hogy szülők nélkül vesznek részt ilyen eseményeken. A Szigetet például a 16-18 éves korosztály főként napijegygyel látogatja.
A középosztálybeli, jómódú családok gyerekei mellett sokan vannak olyanok, akik egész évben spórolnak egy-egy fesztiválra (elsősorban a Szigetre), vagy nyári munkából teremtik elő a szükséges pénzt. Ugyanakkor a fesztiválozás távolról sem csak a "tinik" szórakozása: a változatos programkínálatnak köszönhetően egyre többen mennek az idősebb generációk tagjai közül is.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megüzenték a Békement célját
- Kedden megtámadják a szúnyogokat Budapest egyik legkedveltebb Duna-szakaszán
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek