Az EasyJet legújabb költségcsökkentő húzása kiverte a biztosítékot néhány szervezetnél: ma már a mozgássérültek sem vihetik magukkal a fedélzetre kerekes széküket, ami sok esetben lehetetlenné teszi utazásukat.
A légitársaság gépeire tilos felvinni azokat a kerekes székeket, melyek akkumulátor nélkül több, mint 60 kilót nyomnak, ami tulajdonképpen minden elektromos tolószékre igaz, mivel legtöbbjük 100 kilónál is nehezebb akksival - állítja egy, a mozgássérültek jogaival foglalkozó szervezet.
Az EasyJet indoklásul hozzáfűzte: mivel a gépei csak kis távolságokra repülnek, és kis csomagtérrel rendelkeznek, így nincs meg a szükséges berendezés ahhoz, hogy ilyen súlyos tárgyakat beemeljenek a repülőkbe.
A közleményük szerint évente közel negyedmillió mozgáskorlátozott utast szállítanak, akiknek kerekes székei szétszedhetők, és 60 kilónál könnyebbek. Ugyanakkor alkalmazottaik egészségére is ügyelniük kell, akik ezeket a súlyos tárgyakat ki- és bepakolják a gépekbe.
Valójában tehát a 60 kilónál nehezebb székek is szállíthatók, ha szétszedhetők. A betegek azonban ezzel sem elégedettek, mondván, nem szívesen engedik nem szakavatott rakodó embereknek, hogy mozgásukat lehetővé tevő eszközeiket szétszedjék. Nem egy esetben fordult ugyanis már elő, hogy székük meg sem érkezett az adott repülőtérre - mint ahogy egyéb csomagoknál is előfordul időnként, hogy eltűnik - , de maga az utazás is rendkívül bonyolult tud lenni kerekes szék nélkül, hiszen például vécére másképp nem tudnak eljutni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Más légitársaságoknál súlykorlátozás nélkül szállíthatók ezek az egészségügyi berendezések, bár a Ryanairnél méretbeli korlátozást alkalmaznak.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek
- Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent