A rendőrség szerint folyamatos csökkenést mutat a gépjárművekre elkövetett lopások száma. Míg 2003-ban 8886 autót tulajdonítottak el, addig ez a szám 2009-ben 6113-ra csökkent. A lízingcsalások száma is ezerrel csökkent tavaly, de a válság hatására kevesebb lett az összes lízingügylet is - írja a Napi.
A legfertőzöttebb terület a főváros, az összes lopás 73%-át Budapesten követik el. A lopási módokban komoly változás nem történt, továbbra is a roncsolásos, betöréses, beugrásos módszer vezet, de nőtt a kulcsduplikálásos esetek száma is.
A lap ezúttal nem a rendőrségi, hanem az autolopasok.hu oldal ilyen típusú összesítését tette közzé. A tolvajok által leginkább kedvelt márkák és típusok listáját több év adatai alapján állították össze.
A lista egyetlen szépséghibája, hogy csak azon eltulajdonított járművek kerültek be a statisztikába, melyekhez minden szükséges adat rendelkezésre állt. Ezzel együtt is érdemes egy pillantást vetni a végeredményre.
A márkák szerinti lopási toplistát a Volkswagen és a Suzuki vezeti, ám a forgalomban lévő kocsikra vetített lopási arány a Hondánál a legmagasabb (minden kétszázadikat ellopták), a SEAT a második, a Peugeot a harmadik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Típusok szerint a Suzuki Swift állt a legtöbb tolvaj célkeresztjében, de sokat loptak a Skoda Fabiákból, a Volkswagen Golfokból és a Peugeot 206-osokból is. Az elemzés szerint a lopások legfelkapottabb hónapját éppen most éljük, a tolvajok tavasszal "dolgoznak" igazán aktívan.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kiket lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért
- Szidták az anyukáját, alaposan megbüntette a szurkolókat a felcsúti válogatott védő
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt