2013 végéig háromezer új munkahelyet teremt India legnagyobb autógyára, a Maruti Suzuki - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a cég humánpolitikai részlegének vezetője.
A japán érdekeltségű vállalatnál tavaly körülbelül 800 ezer Suzukit (jellemzően Alto-t) gyártottak, a termelést idén 1 millió darabra, 2015-re másfélmillió darabra kívánják fokozni.
A humánpolitikai részleg vezetője hozzátette, hogy az alkalmazottak számának bővítése és termelés fokozása mellett új lerakatok kialakításán is dolgoznak, valamint a bemutatótermek számát is országszerte növelni kívánják.
A hatalmas lerakatok kialakítására már elkülönítettek 2 milliárd rúpiát (8,6 milliárd forintot), a létesítmények célja a szállítási idő lerövidítése lesz, hogy az autók minél hamarabb eljussanak a megrendelőkhöz.
Első körben három lerakat kialakítását tervezik, ebből az első az 5 millió lakossal rendelkező Bangalore városában valósulhat meg, a második Mahárashtra tartományban, míg a harmadikért egyelőre két régió - Uttar Pradesh és Nyugat-Bengália - verseng.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret
- Lista a 100 leggazdagabb magyarról - "akiknek látható a vagyonuk"
- Kihallgatják Robert Fico támadóját, őrizetbe kerülhet
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen – videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt