A villamosok közlekedésében továbbra is jelentős fennakadásokra kell számítani, mindössze öt vonalon járnak a szerelvények - közölte a BKV az MTI-vel. A HÉV-, a metró- és a trolibuszvonalakon az első járatok üzemkezdetkor elindultak, és azóta is menetrend szerint közlekednek.
10:00:
Ezekben a percekben kezdődik az újabb tárgyalási forduló a BKV és a cégnél működő szakszervezetek képviselői között a kollektív szerződésről - írja az InfoRádió. Közben tart a sztrájk; a metró- és a HÉV-szerelvények, valamint a trolibuszok menetrend szerint közlekednek, a villamos- és a buszközlekedésben viszont komoly fennakadások vannak.
A tegnapi egyeztetés után az érdekképviseletek közölték: nem engednek követeléseikből, és a BKV menedzsmentjének kell új ajánlatot tennie. A közlekedési vállalat azt közölte: legutóbbi ajánlatával kimerítette lehetőségeit, és ha növelné a juttatásokat, akkor a finanszírozhatóság kerülne veszélybe, ami veszélyeztetné a munkahelyeket.
A BKV legfrissebb tájékoztatása szerint menetrend szerint közlekednek a metró- és a HÉV-szerelvények, valamint a trolibuszok. A villamosok közül 5, a buszok közül - az alvállalkozók által üzemeltetett járatokkal együtt - 42-nek a vonalán van közlekedés, de a járművek a megszokottnál nagyobb időközönként követik egymást.
09:05:
Újabb buszvonalakon indult meg a közlekedés szerdán, a határozatlan idejű sztrájk második napján: reggel 8 órakor már negyven busz- és öt villamosvonalon közlekedtek a járatok - közölte a BKV az MTI-vel.
A buszok többsége teljes útvonalán közlekedik, a negyven járatból tizenegy jár rövidített vonalon. Ilyen a 8-as, a 66A, a 98-as, a 114-es, a 151A, a 173-as, a 180-as, a 212-es, a 256-os a 950A és a 990A járat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Megindult a buszközlekedés a 63-as, a 128-as, a 178A, a 150-es vonalon is - olvasható a BKV közleményében.
08:00:
A villamosok közlekedésében jelentős fennakadásokra kell számítani, összesen öt villamosvonalon járnak a szerelvények. Az 1-es villamos csak a Lehel út és a Bécsi út között közlekedik, az 52-es pedig csupán Kispest, a Határ út és a Nagysándor József utca között szállít utasokat.
Ezeken kívül jelenleg a 2-es, 6-os és a 47A villamosok járnak, utóbbi csak Budafok, Városház tér és a Bocskai út között közlekedik. Bár reggel elindult a 3-as, 41-es és 50-es villamos, de nem sokkal hat óra után ezeken a vonalakon is leállt a közlekedés.
A HÉV-, a metró- és a trolibuszvonalakon az első járatok üzemkezdetkor elindultak, és azóta is menetrend szerint közlekednek.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A grúz államfő meg fogja vétózni a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslatot
- Erős képviselete van a szerb kormányban a vajdasági magyaroknak
- Harkivban tartott kihelyezett haditanácsülést Zelenszkij
- Donald Tuskot is megfenyegettékközzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- Karácsony Gergely: Budapestnek még több villamosra lenne szüksége
- Megszólalt a szlovák rendőrség a Fico-merénylet ügyében