Jó ideje ismert, hogy a fogyasztási limitek bevezetésének és a CO2 kibocsátási szintek korlátozásának hatására a Ferrari is megkezdte a hibrid rendszerek fejlesztését. Az idei Frankfurti Autó Kiállításon Amadeo Felisa, az olasz autógyár igazgatótanácsának tagja kijelentette, hogy az első ilyen Ferrari modellben nagy valószínűséggel egy 12 hengeres benzineshez csatlakozik majd az elektromotor.
A károsanyag-kibocsátás korlátozása során az első ágazat, amely a szabályozók célkeresztjébe kerül, nem más, mint az autóipar. A szűk piaccal és kizárólag nagyteljesítményű sportautókkal rendelkező Ferrari számára katasztrofális hatással lehet a szigor, mivel más gyártóknak a kisautók révén lehetőségük nyílik a flotta fogyasztási átlagának csökkentésére.
A Ferrarinak nem jönnek jól a megszorítások, mivel kénytelenek a fogyasztás csökkentését és a károsanyag-kibocsátását visszaszorító fejlesztéseket a sportautókon úgy végrehajtani, hogy a teljesítmény ne szenvedjen csorbát. A felső vezetés nem rejti véka alá, hogy nehéz kihívás előtt állnak, de nem ijednek meg a feladattól.
Felisa szerint az első Ferrari hibridben nagy valószínűséggel V12-es motor dübög majd, de az autó piacra dobása a gőzerővel folyó fejlesztések ellenére is még várat magára. A jelenlegi akkumulátorok még nem érik el azt a színvonalat, amit a gyártó képvisel, ezért nem akarják elsietni a modell bevezetését.
A hibridek megjelenése előtt olyan berendezéseket tesztelnek, mint a motor stop-start rendszer, valamint tökéletesíteni kívánják a közvetlen befecskendezések technológiát is.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő