A Toyota 800 dolgozót tervez felvenni még az idén, ami több mint egy év után az első létszámbővítés lenne a japán cégnél.
Bár a nyolcszáz munkavállaló mindegyike bérelt dolgozó lenne, vagyis egyikük sem kapná meg a Japánban a teljes munkaidős dolgozóknak járó, teljes életükre szóló munkavállalói-garanciát, vagyis lehet, hogy csak átmeneti jelleggel, a megemelkedett keresletre reagálva vennék fel őket, azért mégis jó jelnek számít a több mint egy éves létszámstop után.
Az új dolgozók többsége jövő hónapban kezdheti meg a munkát Japán középső részén található Tsutsumi gyárban.
A Toyota szóvivője elmondta, hogy az elektromos hibridjük, a Prius iránti megemelkedett kereslet sarkallta őket munkaerő-toborzásra. A modellt 1997-ben dobták piacra, a mostani a harmadik generáció már, amiből idén április végéig több mint egymilliót sikerült meg értékesíteniük világszerte.
Persze a helyezet azért nem javult akkorát, hiszen a legfrissebb japán exportadatok szerint a tengerentúli piacokon egyre kevesebb japán autó fogy, ennek megfelelően a tavalyihoz képest 37,6 százalékkal csökkent az export.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót