Felmérések szerint az autóbalesetek kétharmada a járművezető otthonának 8 kilométeres körzetén belül történik meg. A kutatást egy brit biztosítótársaság végezte, a 3800 megvizsgált esetből érdekes következtetésekre jutottak.
A társaság szóvivője elmondta, hogy az autósok többsége hajlamos az otthonához közeli, jól ismert utcákon kevésbé koncentrálva, rutinból vezetni, ez is hozzájárul az esetek magas arányához. A szakértő szerint nagyon fontos, hogy még akkor is megfelelő odafigyeléssel vezessünk, ha éppen csak a közeli boltba szaladunk ki vásárolni valamit.
Forrás: Which
A felmérés eredményei is rámutattak ennek fontosságára. A vizsgálat során megállapították, hogy a káreseménnyel járó balesetek harmada az autósok otthonának másfél kilométeres körzetén belül történik.
A leggyakrabban parkoló autónak ütköznek a figyelmetlen sofőrök, ezt követi, hogy az "itt nem szoktak jönni" jelszóval nem adják meg az elsőbbséget az útkereszteződésekben.
A balesetek 5 %-a járművezető otthonának 40-80 kilométeres körzetében, míg 6 %-uk 80 kilométernél messzebb történik.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba
- Nem kis veszteség, lelőhettek egy amerikai szuperdrónt
- Szijjártó Péter felhívta szlovák „régi jó barátját”
- Kórházba került Jordán Tamás
- Csillapítás – „Száz napos békére” tesz kísérletet Szlovákia