Az M0 autóút 13,4 km-szelvényében található, a Nagytétényi út feletti híd dilatációs szerkezetének javítása miatt szombaton a délelőtti órákban jelentős forgalomkorlátozás lép életbe az érintett szakaszon.
Az M0 autóút 13,4 km-szelvényében lévő, a Nagytétényi út és a Budapest - Pusztaszabolcs vasútvonal felett átívelő híd dilatációs szerkezetei a nagy tehergépjármű forgalom hatására súlyosan károsodtak. A hibákat rövid idejű forgalomkorlátozás mellett már nem lehet hatékonyan javítani, ezért a szakemberek egy soron kívüli, hosszabb ideig tartó beavatkozás mellett döntöttek, amelynek kivitelezésénél igyekeznek figyelembe venni az érintett szakasz forgalmi terhelését.
A munkálatok az irányonkénti két szűkített sáv átvezetése mellett csak három ütemben valósíthatók meg: az első ütem július 11-22. közé esik, a második és harmadik ütemet a Forma-1 Magyar Nagydíjat követően, augusztus hónapra időzítik. A kivitelezés időszakában az érintett szakaszon 60 km/h lesz a megengedett maximális sebesség, míg az előző ("belső") sávban legfeljebb 2,00 m széles járművekkel lehet közlekedni. A közeli csomópontokban forgalomkorlátozás nem lesz érvényben.
A terelés kiépítése és bontása alatt az irányonkénti két sáv nem biztosítható, ugyanis a két pályát elválasztó terelőfalak áthelyezéséhez rövid ideig teljes pályazárat kell elrendelni, így ebben az időszakban torlódás kialakulására kell számítani. A forgalom minél kisebb mértékű zavarása érdekében a terelés kiépítése hétvégeken, bontásuk hétköznap éjszaka fog zajlani.
Mivel az érintett szakasz megfelelő áteresztőképességét a nagyobb torlódások elkerülése érdekében fenn kell tartani, nem lehet elégséges munkakörülményeket és munkaterületet biztosítani ahhoz, hogy végleges és hosszú távú megoldást valósítsanak meg a kivitelezők. Ehhez a teljes dilatációs szerkezet korszerű típusra való cseréjére lenne szükség, erre azonban csak az M0 autóút második pályájának átadása után kerülhet sor. Ennél fogva elképzelhető, hogy a forgalom biztonságos átvezetése és a közeli lakóövezet zajterhelésének csökkentése érdekében a későbbiekben további, kisebb volumenű javítások válhatnak szükségessé.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ennek ellenére a most megvalósuló felújítás után a korábbi gyors beavatkozásokhoz képest mindenféleképpen tartósabb, az igénybevételnek jobban megfelelő dilatációs szerkezeten haladhatnak át majd a járművek. Fontos tudnivaló, hogy a terelések idején folyamatosan dolgoznak a kivitelezők, akik az egyes technológiai folyamatoknak megfelelően bizonyos fázisokban a híd alatt tevékenykednek. Ebből a felszínen közlekedők semmit sem érzékelnek, ugyanakkor a forgalomterelés, amelyet csak a szükséges ideig tartanak fenn, műszaki és közlekedésbiztonsági szempontból ekkor is indokolt.
Forrás: ÁAK
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz
- Csíksomlyói szónok: fiatalok, legyetek nagyon észnél!
- Két kihagyott büntető is belefért, ezüstérmes a Paks
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában