Mostantól a BKV legforgalmasabb járatai közül jópáron már minden nap találkozhatunk Hegyi Barbarával, Rudolf Péterrel, Nagy-Kálózy Eszterrel, Szerednyei Bélával, Pusztaszeri Kornéllal!
No persze, nem biztos, hogy személyesen is parolázhatunk velük és üdvözölhetjük őket - bár mindegyik művész szereti a városi forgatagot közösségi közlekedéssel bejárni - "csak" a hangjukat ismerhetjük fel.
Mától ugyanis a népszerű színészek mondják be az állomás nevét, itt-ott kis érdekességgel, kulturális ízelítővel fűszerezve a szimpla utastájékoztató szöveget. Ezzel — reményeink szerint — sikerül színesebbé tenni az utazást az érintett járatokon. A hangbemondás külön érdekessége, hogy egy vonalon nem egy színész hangja hallható csupán, hanem egymás után mind az öt művésszel találkozhatunk.
A BKV fontosnak tartja, hogy a társaság megújuló készsége minden utas számára érzékelhető legyen. Ezért első ütemben a 7-es buszcsalád járművein és a 4-es és a 6-os villamoson utazók "találkozhatnak" majd az új hangos utastájékoztatással. Később, a bevezetés második szakaszában pedig a 2-es, a 3-as metrón és a Millenniumi Földalattin is megszólalnak majd a színészhangok. A BKV történetében egyébként van hagyománya annak, hogy híres-neves emberek mondják be az információkat. A Társaság éppen ezért keresett meg néhány országos hírű színművészt azzal, mi a véleményük egy ilyen, a maga nemében egyedülálló feladatról. A válasz egybehangzó és örömteli igen volt, hiszen a cél itt is a közönség megnyerése (az utazóközönségé), akárcsak a színházban.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek
- Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent