A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium elvetette a rendőrség javaslatát, hogy a jövőben a lámpával nem védett zebrák előtt 20 méterre az autósoknak kötelező legyen 30 kilométerre csökkenteni a sebességet.
A KRESZ- módosító javaslattal tavaly májusban állt elő a rendőrség, közvetlenül azután, hogy Pécs kertvárosában egy autós a zebrán halálra gázolt egy babakocsit toló nagymamát. Az asszony és a kisbaba is meghalt.
A közlekedési tárca szerint ez biztosan nem jó megoldás. Szerintük nem vált be az a korábbi módosítás sem, amely a vasúti átjárókon való áthajtás előtt tette kötelezővé a lassítást.
Az utakon azonban -a vasúti átkelőkkel szemben- lényegesen nagyobb jelentősége van annak, hogy mekkora sebeséggel ütközik az autó a gyalogossal. Minél kisebb az ütközési sebesség, annál nagyobb a gyalogos túlélési esélye.
Tavaly májusban, az objektív felelősség és az ittas autósokkal szemben elrendelt nulla tolarencia bevezetésekor még úgy tűnt, nem lesz jogi akadálya a zebrák előtti lassítás kikényszerítésének. Akkor a rendőrség azt ígérte, hogy a 30-as szabály hatályba lépésének másnapján a gyalogátkelőhelyekre telepítik az összes sebességmérőjüket, hogy gyorsan megtanulják az autósok, mit is jelent a fokozott óvatosság és a mérsékelt sebesség.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezzel együtt 2009 első két hónapjában csökkent a halálos kimenetelű balesetek és a közúti balesetben elhaltak száma Magyarországon. Az elmúlt év azonos időszakához képest 16-tal kevesebb volt a baleset, és 18-cal kevesebben veszítették az életüket. A rendőrség ezt a múlt év tavaszától alkalamzott objektív felelősség elvével, és az ittas autósokkal szemben bevezetett nulla tolerancia gyakorlatával magyarázza.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Merénylet Robert Fico ellen - új információk és videók kapcsán szólalt meg a rendőrség
- Van, aki csak egy, van, aki öt szavazólapot fog kapni június 9-én
- Focistákra lőttek, a menő kocsijaikat akarták
- Orbán Viktor: ez a legkényesebb része a futballnak
- A lengyelek orosz szabotázsakciók láncolatáról beszélnek, kilenc gyanúsított is van
- Jégkorong, kerékpár és vízilabda a legnagyobbaktól - sport a tévében