Tévézz fillérekért, vagy teljesen ingyen: ilyen egyszerű

Pénzcentrum
2014. február 18. 05:37

Sokat spórolhatunk havonta, ha interneten keresztül tévézünk. A több ezer forintos kábeltévé- előfizetéssel szemben ehhez gyakorlatilag nem kell más, csak internetkapcsolat, egy összekötő kábel, a számítógépünk és a tévékészülékünk.

Az internettévé, az IPTV és az interneten keresztül nézhető tévéadás nem összekeverendő egymással. A nettévé többnyire csak a világhálón elérhető műsorokat jelenti, az IPTV általában egy hármas előfizetési rendszer részeként (digitális televízió, telefon, vezetékes internet) igényelhető, és a földi vagy a műholdas műsorsugárzáshoz képest számos előnnyel bír. Külső eszköz nélkül rögzíthető vele a kívánt műsor, lehet filmet kölcsönözni, webrádiózni, vagy megállítani az élő adást. Ezek mellett pedig létezik az interneten keresztül nézhető tévéadás - ebben az esetben készülékünk tulajdonképpen képernyőként működik.

Ez utóbbihoz talán extra technikai felszereltségre van szükségünk, azonban olcsóbban megúszhatjuk, mintha előfizetnénk valamelyik hazai tévészolgáltatónál. Ugyanis ha az alapcsatornákon túl más műsorokat is néznénk, gyakran akár havi öt-tízezer forintot is fizethetünk. Az interneten keresztüli tévézéshez mindössze egy, a gépet és a képernyőt összekötő kábelre van szükségünk, ami körülbelül egyszeri két-háromezer forintos költséget ró ránk.

Veszély! Támadják az okostelefonokat Magyarországon is - KATTINTS!

Vásárlás előtt meg kell nézni, milyen kábelkimenete van számítógépünknek, illetve a tévénknek. Ezek a következők lehetnek: HDMI, VGA vagy DVI kábelkimenet. Ha a két készülék kimenete nem egyezik, adaptert is tudunk vásárolni ahhoz, hogy összeköthessük őket. Arra is nagyon fontos figyelnünk, hogy a VGA és a DVI kábel nem támogatja az audiojeleket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy külön audiokábelre is szükség lesz ahhoz, hogy a számítógépen futó kép hangja a tévé hangszóróin keresztül is hallható legyen. Ebben az esetben ezt is külön meg kell vásárolnunk. Ha okostévével rendelkezünk, akkor még egyszerűbb dolgunk van, hiszen már maga a tévé úgy működik, mint egy számítógép, csak vezetékes, vagy vezeték nélküli internetkapcsolatra van szükségünk hozzá.

DVI, VGA és HDMI kábelek

Ha pedig már lehetővé tettük az interneten keresztüli tévénézést, számos csatorna műsorából válogathatunk. A közszolgálati televíziók, az ATV (egy órás késéssel), és SMS-regisztáció után (vagy ingyenesen, késleltetve) a Hír TV élő közvetítéseibe kapcsolódhatunk be. Az RTL Most!-on a csatorna számos saját produkcióját visszanézhetjük, illetve filmek közül is válogathatunk. A TV2 oldalán saját műsorai közül szemezgethetünk, a Viasat Play-en pedig műsoraikat, filmeket, dokukat, realityket, vagy akár rajzfilmeket is megtekinthetünk. A sportkedvelők pedig például a SportKlub archív felvételei között böngészhetnek. Összességében elmondható, hogy az élő adáshoz képest hamar felkerülnek a csatornák honlapjaira a már lejátszott felvételek, így nem nagyon maradunk le semmiről, ha ezt a tévénézési formát választjuk. Viszont a reklámoktól így sem menekülünk, ugyanúgy találkozunk velük, mint a hagyományos televízió esetében.

Ha hiányolnánk a filmeket a tévécsatornák kínálatából, kiegészítő megoldásokhoz is folyamodhatunk. Ugyan nem ingyenes, de sok viszonylag olcsó előfizetésű film- és műsorszolgáltató létezik, melyek segítségével olyan tartalmakhoz is hozzájuthatunk, amelyekhez legálisan máshogy nem tudnánk. Például a Fuso számos tévécsatorna műsorát, sorozatokat és filmeket is kínál ingyen, emellett havi háromezer forintért korlátlan mennyiségű sikerfilmet és sorozatokat is megnézhetünk weboldalukon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Emellett mind a Lovefilmnek, mind pedig a Now TV-nek van egy-egy hónapos ingyenes próbaverziója, ez idő alatt annyi filmet lehet megnézni online, amennyit csak bírunk. De az egyik leggyorsabban fejlődő efféle szolgáltató, a Netflix is hamarosan terjeszkedni fog Magyarországon az előrejelzések szerint. Ez a szolgáltatás számos országban ezernyolcszáz forintos havidíjért már elérhető. Efféle filmbázisokból ingyeneseket is találunk, ám ezek minősége előfordul, hogy rosszabb, mint fizetős társaiké, illetve a lejátszáshoz valamilyen "gyanús" program letöltését igényelhetik.

Tetszett a cikkünk? Lájkold a Pénzcentrum.hu Facebook oldalát, így nem maradsz le a legfontosabb lakossági pénzügyi hírekről.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem