Az Antenna Hungária Zrt. már készül az analóg sugárzás utáni időszakra, a terv az, hogy két-három éven belül pótolják az analóg szolgáltatásból származó bevétel kiesését, mondta el a Napi Gazdaságnak Piller András, az Antenna Hungária vezérigazgatója. A társaság új szolgáltatások bevezetését is tervezi, akár TV-, telefon- és internet-szolgáltatást is nyújthat a társaság.
Jön a digitális átállás - előre menekül az AH
Az Antenna Hungária érdekelt abban, hogy tovább fejlessze a MinDig TV Extra márkanév alatt forgalmazott fizetős tévés szolgáltatását, ugyanakkor a hosszú távú stratégiai és üzleti szempontokat is figyelembe véve az AH-nak előre kell tekintenie és már most piaci pozíciókat kiépítenie az egyre interaktívabbá váló digitális világban, főként annak fényében, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a tervezettnél korábban, már idén le akarja kapcsolni az analóg földfelszíni sugárzást, mondta Piller.
A társaság bevételeinek körülbelül harminc százaléka származik az analóg földfelszíni televíziós sugárzásból, tehát az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolása ilyen mértékben csökkenti az AH bevételeit, de a társaságnak vannak olyan forrásai, mint például a fizetős tévés üzletág, amely évről évre drasztikus mértékben növekszik, s ezzel részben már ma is tudja pótolni a kieső bevételeket.
Jönnek az új szolgáltatások
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az AH új szolgáltatási területeken is meg kíván jelenni: a fizetős tévészolgáltatással a társaság belépett egy sokcsatornás digitális média-piacra, amelyen további lehetőségek vannak. Az AH versenytársai többfajta, a tévé mellett internet- és telefon szolgáltatást is képesek csomagban árulni, nagykereskedelmi alapon beszerzett szolgáltatásokat tudtak viszontértékesíteni, de ilyen lehetőségek az AH számára is adottak, s ezekkel valós piaci igények esetén élni is fog a társaság, akár tévé-, telefon-, internetszolgáltatást is nyújthat csomagban a társaság. Az Antenna Hungária gondolkodik nem lineáris, vagyis az igény szerinti digitális televíziós szolgáltatások elterjesztésében is, ami a meglévő szolgáltatási portfólióhoz kapcsolva olyan egyedi ajánlatokat eredményezhet, amelyeket a piacon meglévő úgynevezett inkumbens szolgáltatók nehezen fognak tudni biztosítani, főként amiatt, mert adott esetben az ő üzleti modelljeik és a jelenlegi hálózataik ezt nem teszik lehetővé, mondta el Piller.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak