Külön kategóriát képeznek majd azok a mikromobilitási járművek, amelyekre július közepétől szintén kötelező biztosítást kell majd kötni.
Eltűnt egy pénzszállító cég alkalmazottja egy pénz szállítására alkalmas táskával kedden Budapest VIII. kerületében - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI értesülését.
Bognár Kinga közlése szerint egyelőre annyit tudni, hogy a pénzintézettel szerződésben álló pénzszállító vállalat egyik alkalmazottja eltűnt a VIII. kerületi Futó utcában valamennyi készpénzzel, amely egy pénzszállító táskában volt.
A rendőrség sikkasztás miatt indított eljárást.
Kerekedik a botrány az Apple-nél: bosszankodhatnak a vásárlók, ezt már tényleg nem lehet megcsinálni
Az Apple bocsánatot kért új iPad Pro reklámjáért, amely a közösségi médiában kritikák kereszttüzébe került.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
- Elek Gábor vezetésével feljutottak a Vitézek, akik lányok