Egyre közelebb a világ a totális káoszhoz: a legtöbb magyar nem is sejti, mekkora valójában a baj
A végítélet óráját szabályozó amerikai szervezet szerint mindössze 90 másodpercre vagyunk a világvégétől.
2017-2018-ban dolgoztam a Pénzcentrumnál, majd a nagy sikerre való tekintettel 2023-ban érkezett az újabb évad. Elsősorban banki, biztosítási témákban alkotok.
A végítélet óráját szabályozó amerikai szervezet szerint mindössze 90 másodpercre vagyunk a világvégétől.
A babaváró hitelek esetében 2023 legjobb eredményét hozta a december, jóllehet a 2022 decemberi számokat nem sikerült felülmúlni.
Publikálta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések decemberi forgalmi és árazási adatait.
Az 1 és 2 forintos érmék bevonása óta jelentősen romlott a forint vásárlóereje. De várható-e, hogy az 5, 10, 20 vagy az 50 forintosok is bevonásra kerülnek?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2023 harmadik negyedévének végén több mint 2 millió értékpapírszámlát vezettek Magyarországon.
Ezúttal azt vizsgáltuk meg, hogy mekkora minimális önerő és havi törlesztő mellett tudnánk hitelre panellakást vásárolni Budapesten és a vidéki nagyvárosokban.
Szinte pontosan 10 éve, 2014. február 1. óta van arra lehetőségünk, hogy havonta két alkalommal, összesen 150 ezer forintot ingyenesen vehessünk fel a belföldi bankautomatákból.
Az általunk megkérdezett gazdasági elemzők szerint 2024-ben végre növekedésnek indulhat a magyar gazdaság.
Korábbi cikkünkben megvizsgáltuk, hogy miért nem a legjobb ötlet aranyba fektetni a megtakarításainkat. Most egy ennél is rosszabb befektetést mutatunk be.
Bár az átlagember fejében az arany egyet jelent a vagyonnal és a gazdagsággal, a szakemberek mégsem tartják túl jó befektetésnek.
Egy közelmúltban elvégzett kutatás szerint Magyarországon mindössze a lakosság alig több mint 30 százaléka rendelkezik életbiztosítással.
Kiszámoltuk, hogy a maximális 25 éves futamidő esetén mekkora lesz a CSOK Plusz-adósok által visszafizetett teljes összeg.
Bár Csák János miniszter már az október 25-i Kormányinfón ismertette a januártól elérhetővé váló CSOK Plusz legfontosabb jellemzőit, néhány kérdés csak később lett tisztázva.
Ezúttal azt vizsgáltuk meg, hogy mekkora minimális önerő és havi törlesztő mellett tudnánk hitelre ingatlant venni az egyes régiók községeiben.
Az Eurostat adatai szerint 2015 és 2021 között több mint kétszeresére nőttek a magyarországi ingatlanárak.
2023 első félévének végén 4,9 ezermilliárd forint volt a magyarországi lakáshitel-állomány értéke, amely 0,3 százalékkal maradt el a 2022. év végi állapottól.
Mekkora jövedelemre lesz szükség a 15, 30 és 50 milliós CSOK Plusz támogatott hitelek igényléséhez?
A távmunkára is igaz, hogy a különböző országok eltérő mértékű lehetőségeket, körülményeket tudnak biztosítani az adott területen dolgozó emberek számára.
Vajon tényleg megérheti kivárás helyett éppen most beleugrani egy lakásvásárlásba?
A jelenleg legnagyobb 20 000 forintos címlet bevezetése óta jelentősen romlott a forint vásárlóereje. De várható-e új, még nagyobb címlet bevezetése?