7 lakat alatt őrzik nagy titkuk a magyar boltok: észre sem veszed, hogy lehúznak vele
A legtöbben csak hallgatnak.
Biró Attila vagyok, a Pénzcentrum rovatvezetője. Karrieremet 2017 őszén kezdtem a lapnál, mint újságíró-szerkesztő. Fő témáim közé tartozik az oktatás, a kiskereskedelem és az élelmiszerügyek világa, illetve az európai uniós, lakosságot érintő statisztikák elemzése is.
A legtöbben csak hallgatnak.
Az Egyesült Királyság és Ausztria pedig látótávba sincs.
Feje tetejére állt a világ.
Mutatjuk, min lehet elcsúszni.
Magyarországon mintegy 5000 ember járhatja az országot, föld mélyén rejlő, fémből készült kincsek után kutatva. A Pénzcentrumnak nyilatkozó régész szerint azonban az önjelölt kincsvadászok mintegy 95 százaléka potenciálisan veszélyt jelent a hazai örökségvédelemre, mivel a legtöbben nem a szabadstrandokon elhagyott aranyékszerekre, hanem antik római vagy éppen bronzkori ereklyék után kutatnak. Éppen ezért nem meglepő, hogy a fémdetektorozás hazánkban egy elég ingoványos területnek számít, amit jól jelez az is, hogy 2015-ig jószerivel legálisan nem is lehetett itthon végezni, ma pedig akárhol is is keresgéljen az ember, szigorú engedélyeztetési eljáráson kell átesnie. És akkor a rendívül drága berendezésekről még nem is esett szó...
Nem csalás, nem ámítás.
Bármelyik boltban fizethetsz velük, de nem nagyon érdemes.
Érdemes a boltok sorai között szemfülesnek lenni.
Nem is gondolnád mennyire könnyű hibázni.
Az Európai Unióban évről-évre nő az otthonról dolgozók aránya. Ezzel szemben Magyarországon az utóbbi években csökkenő tendencia figyelhető meg. Ennek pedig az az elsődleges oka, hogy a hazai cégek egyelőre nem igazán tudják, miként viszonyuljanak a rugalmas foglalkoztatás kihívásaihoz, amit így inkább mellőznek is a vállalati kultúrából. Ezzel szemben HR szakemberek tömkelege nem győzi eléggé hangsúlyozni, hogy a rugalmas foglalkoztatás piaci szerepe a közeljövőben jelentősen felértékelődhet, ezért még ideje korán érdemes egy megfelelő vállalati stratégia kiépítése. Azért hogy jobban megértsük mit is jelent a 21. században a rugalmas foglalkoztatás személyes példákon és szakértői kommentárokon keresztül mutatjuk be hogyan lehet teljes kudarc, valamint vállalti szinten sikeres vállalkozás a home office bevezetése.
Nesze neked rezsicsökkentés.
Van olyan gyümölcs, ahol többet fizetünk a csomagolásért, mint az ehető részekért.
A pénzintézetek pedig titkolóznak.
Döbbenetes árakra bukkantunk a magyar boltok polcain.
A magyar munkavállalók nagy része - az EU-s átlaggal összhangban - a szolgáltatói szektorban dolgozik. Második legtöbben az iparban, míg a legkevesebben a mezőgazdaságban tevékenykednek. A környező országokkal összehasonlítva - az elérhető adatokat elemezve - mindez azt jelenti, hogy hazánkban majdnem annyian dolgoznak a szolgáltatói szektorban, mint például Ausztriában. Az iparban és a mezőgazdaságban pedig egyáltalán nem lógunk ki a régióban tapasztalható számok közül.
Hónapok múlva ráadásul még többet érhet.
És te milyen verdával furikázol?
Mutatjuk az egyszerű trükköt.
Mutatjuk, hogy úszhatnák meg.
Végre kiderült, melyik italra érdemes pénzt áldozni.