Budapesten az átlagfizetés 52 százalékát viheti el egy belvárosi lakás bérleti díja, ami lakhatási szempontból a drágább városok közé röpíti a magyar fővárost.
Alig lépett életbe, máris változtatások vannak a CSOK-kal kapcsolatban. A hitelfelvételt, a hasznos alapterület megállapítását, és a fűtést érinti a módosítás.
Csak pár hónapja lépett életbe az új szocpol, október elejétől máris változik a szabályozás. A családi otthonteremtési kedvezményhez (CSOK) igényelhető hitellel kapcsolatban van például változás. Emellett a hasznos alapterület meghatározását és összkomfortossági kitételeket is érint a módosítás.
Az egyik módosítás szerint amennyiben valaki az önerőn és a CSOK-on felül banki kölcsönt vesz fel azért, hogy a kiszemelt lakást megvehesse, akkor a hitelt a CSOK előtt kell megkapnia. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a banki kölcsönnek már az ügyfélnél kell lennie, a pozitív hitelbírálat nem lesz elegendő.
Emellett az is újdonság, hogyan határozzák meg a hasznos alapterületet. Ebbe a kategóriába most bekerült a kamra, a tároló, a gardrób, a mosókonyha és a kazánhelyiség. Korábban csak az számított hasznos területnek, ami a lakás fűthető területe volt, a tároló helyiségek például nem.
Az összkomfortossággal kapcsolatos előírások is változnak. Eddig nem volt kitétel, de most már csak az az ingatlan tekinthető összkomfortosnak, ahol van központi fűtés. Komfortosnak pedig akkor számíthat egy bekötött csatorna nélküli lakás, ha magán a településen sincs sehol bekötve, azaz nincs csatornahálózat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szabályokról és a változásokról még részletesebben a rendeletben olvashatsz.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






