A hétvégén visszatér a kánikula, az előttünk álló napokban ugyanis túlnyomóan napos, csapadékmentes időre számíthatunk, a hét utolsó napján pedig akár 37 Celsius-fokig is melegedhet...
Korábbi álláspontját felülbírálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő meleg és leszbikus párok is jogosultak igénybe venni a családi otthonteremtési kedvezményt (közkedvelt nevén a csokot) jövőben tervezett gyermekeik után - közölte Háttér Társaság az Index-szel.
A társaság közleménye szerint levélben fordultak az EMMI-hez a kérdésben, és igazat adott nekik a minisztérium. Arra hivatkoztak, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény szerint a törvényben szereplő néhány kivételtől eltekintve a bejegyzett élettársakra a házastársakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, márpedig a csok kapcsán a törvény ilyen kivételt nem tartalmaz.
A jogszabályok az azonos nemű pároknak is többféle lehetőséget biztosítanak a gyermekvállalásra (pl. egyéni örökbefogadás vagy társszülőség), így a csokhoz szükséges vállalásukat tudják teljesíteni.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







