Attól függ, melyik ország szokásait nézzük, hogy melyik nap jön a Mikulás 2025-ben.
Nem fognak örülni a CSOK-ban reménykedő családiház-tulajdonosok, a jogalkotók ugyanis nem éppen azt értik tetőtér-beépítés alatt, mint azt a legtöbben gondolnák.
Bombaként robbant alig egy hete a hír, a CSOK 2.0-át már tetőtér beépítésére is igénybe lehet venni. Hiába csillan fel ugyanakkor a legtöbb családiház-tulajdonos szeme a lehetőségtől, mindjárt az elején érdemes tisztázni:
A lakásépítési támogatásról szóló, december 29-én megjelent kormányrendelet ugyanis a következőképp fogalmaz:
Ahogy azt a fenti idézetben is kiemeltük, új lakásnak tehát az az önálló "lakóegység" minősül, amely "a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelel".
Mit mondanak a "vonatkozó jogszabályi követelmények"?
Nos, bár a CSOK kibővítéséről szóló rendelet lakóegységről beszél, ilyen fogalom azonban nem létezik. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben (OTÉK) ehhez a fogalomhoz (illetve annak rövid meghatározásához) a legközelebb az "önálló rendeltetési egység", illetve a "lakás" fogalmak állnak.
Mindazonáltal ezek alapján is egyértelmű, hogy mire gondolt a jogalkotó a tetőtér-beépítés kapcsán. De ne szaladjunk előre, nézzük, pontosan mit is jelentenek az OTÉK-ben listázott fogalmak:
Önálló rendeltetési egység: Meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas helyiség vagy helyiségcsoport, amelynek a szabadból vagy az épületen belüli közös közlekedőből nyíló önálló bejárata van.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 10+10 milliós CSOK szempontjából az újonnan kialakított tetőtér rendeltetése az önálló lakhatás feltételeinek biztosítása, tehát itt jön képbe az OTÉK-ben szereplő "lakás" fogalom.
Lakás: Olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
- a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
- a főzést, mosogatást és az étkezést,
- a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
- az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).
Mindemellett a lakásnak fűthetőnek kell lennie, lehetőleg minden helyiségben a rendeltetésének megfelelő szellőzést, természetes megvilágítást biztosítani kell.
Foglaljuk össze
Tetőtér beépítés esetén tehát nem csak önálló bejárattal kell rendelkeznie az új "lakóegységnek", hanem a 10+10 milliós állami támogatás megszerzéséhez még minden lakófunkciónak és nem mellesleg a külön mérhető közműveknek is rendelkezésre kell állniuk az újonnan kialakított házrészben. Tehát ahhoz nem jár a 10+10 milliós új CSOK, ha például egy család a 3 gyereknek a tetőtérben hozna létre új hálószobákat.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








