A tévéműsort 2025-ben már alig böngészi valaki, pedig sok kínlódást meg lehet spórolni, ha előre tudjuk, mikor mire érdemes odakapcsolni.
A kormány számításai szerint „mindössze” a háztartások negyedének fog nőni a rezsiszámlája augusztustól, amihez jócskán hozzájárul a 444.hu szerint az is, hogy a magyarországi lakások és házak jelentős része elavult és energiapazarló.
Egy felmérés szerint 2020-ban a családi házak és a tíz lakásosnál nagyobb társasházak 63 százalékának nem volt egyáltalán hőszigetelése, míg a kis társasházaknak a 77 százalékának. A panelek esetében ez egy kicsit jobb, 55 százalékos. Azonban a fennmaradó ingatlanok esetében se beszélhetünk megfelelő hőszigetelésről, ugyanis nagy arányban vannak köztük olyanok, amiket csak részlegesen sikerült hőszigetelni.
Így lehetséges az, hogy az elmúlt 8 évben mindössze 7-10 százalékkal nőtt a teljesen hőszigetelt családi házak, nagy társasházak és panelek aránya, míg a kis társasházak esetében csak részleges felújítások történtek. A korszerű nyílászárók aránya viszont szerencsére minden ingatlantípusban növekedett megközelítőleg 5-13 százalékkal.
A fentiekből is látható, hogy a hazai ingatlanok rendkívül elavultnak számítanak: a Habitat for Humanity tavalyi jelentése szerint a lakóépületek több mint fele 1970 előtt épült, és a teljes lakásállomány 70-90 százalékát fel kéne újítani. Ez azt jelenti, hogy a magyar energiafogyasztás 2020-ban 34 százaléka a háztartásokhoz volt köthető, míg az Európai Unióban ez az arány mindössze 28 százalék volt.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








