Már több mint ötezren fordultak azokhoz a pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó irodákhoz, amelyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hívott életre és civil szervezetek működtetnek tizenegy megyeszékhelyen - közölte Balogh László a PSZÁF alelnöke.
A tavaly már meglévő hat iroda mellett az idén Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett és legutóbb április közepén Szombathelyen nyílt tanácsadó iroda, ahová főként a pénzintézetekkel és biztosítókkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi panaszaikkal fordulhatnak az állampolgárok - mondta.
Az irodákban jogi és közgazdasági végzettségű szakemberek segítik a panaszosokat eligazodni a több tízoldalas banki szerződésekben, biztosítási ajánlatokban, az ezek kapcsán keletkezett vitás ügyekben - mondta.
Balogh László hangsúlyozta: a PSZÁF az utóbbi két évben igyekezett elérni, hogy a banki szerződések egyszerűsödjenek, közérthetőbb formában készüljenek és igyekszik többféle segítséget is nyújtani - például a honlapján keresztül - ahhoz, hogy az emberek lehetőség szerint a számukra kedvezőbb és biztonságosabb pénzügyi konstrukciókat, banki termékeket választhassák.
A pénzügyi szolgáltatók ma már egyre inkább felismerik, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem hosszabb távon az ő érdekeiket is szolgálja, hiszen csak akkor tudnak eredményesen működni, ha a fogyasztói elégedettség nő, az állampolgárok pedig megtakarításaikat a pénzintézetekben helyezik el - fűzte hozzá.
Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott úgy fogalmazott: a PSZÁF több mint húszéves mulasztást, lemaradást pótol azzal, hogy segíti a pénzügyi tanácsadó irodák létesítését.
Az állampolgárok mint szerződő felek sokszor kerültek "asszimetrikus helyzetbe", amikor az egyik oldalon a pénzintézet jogászokból és közgazdászokból álló szakértői csapata, a másik oldalon pedig a jogszabályokat, pénzügyi folyamatokat kevéssé ismerő ügyfél állt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hajnal Zsolt, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) elnöke a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy jelenleg a devizahiteleseket segítő intézkedések igénybevétele miatt fordulnak a legtöbben a tanácsadó irodákhoz.
Elmondta, a Nyugat-dunántúli Régióban Győrben és Zalaegerszegen is jó eredménnyel működött a tanácsadó iroda, ezt várják a szombathelyitől is.
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







