A magyar kormány vállalta, hogy 2023 végéig elkészíti és benyújtja a hazai nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálatáról szóló jelentést. Ez úgy tűnik, nem történt meg.
A nyugdíjasokra vonatkozó adójogszabályok módosítását, valamint adókedvezmények bevezetését is elképzelhetőnek tartja a kormány annak érdekében, hogy a nyugdíjban részesülők minél tovább maradjanak a munka világában - írja a Magyar Nemzet.
Adókedvezményben részesülhetnének azok a nyugdíjasok, akik a nyugdíjellátás mellett továbbra is dolgoznának, vagy visszatérnének a munka világába. A kormány elképzelései szerint azok a nyugdíjasok, akik munkavállalók is, csak a munkabérük után fizetnének adót, és emellett a teljes nyugdíjukat is megkapnák.
Vannak hiányszakmák, ahol szükség van a nyugdíjasok munkavállalására is, ezért tartják szükségesnek egy olyan, idősebbeket is ösztönző rendszer kidolgozását Magyarországon, amely miatt a nyugdíjasoknak érdemes lesz visszatérni a munka területére - mondta el a lapnak Tuzson Bence,a Fidesz szóvivője.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból