A magyar kormány vállalta, hogy 2023 végéig elkészíti és benyújtja a hazai nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálatáról szóló jelentést. Ez úgy tűnik, nem történt meg.
Sokan nem érik az öregségi nyugdíjkorhatárt, akik veszélyes munkakörben dolgoznak, jövő januártól viszont teljesen megszűnik számukra a korkedvezményes nyugdíj lehetősége. Ráadásul az állam nem sokat spórolhat a korhatár előtti nyugellátások kivezetésén - írja a Népszava.
2012. január elsejétől szinte minden korhatár előtti nyugdíjellátás megszűnt. A veszélyes munkát végzőket, többek között a járművezetőket, a bányászokat, a kohászokat, a röntgeneseket, az atomerőműben dolgozókat és egyes vegyipari dolgozókat érintheti súlyosan hátrányosan, hogy jövő januártól nem szerezhetnek jogosultságot korkedvezményes nyugdíjra, így már rájuk is az általános, öregségi nyugdíjkorhatár vonatkozik majd.- a vegyiparban például 13 százalékot -, és ebből képződik a korhatár előtti nyugdíjba vonulás fedezete. Vagyis az ellátás nem az állami költségvetést terhelte. A korengedményes nyugdíj esetében pedig a munkáltatónak előre ki kell fizetnie az érintett után a tényleges nyugdíjkorhatár eléréséig terjedő időszakra esedékes járulékot, az államnak tehát ez sem kerül egyetlen fillérjébe.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból