A magyar kormány vállalta, hogy 2023 végéig elkészíti és benyújtja a hazai nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálatáról szóló jelentést. Ez úgy tűnik, nem történt meg.
Bár a magyarok többsége tudja, hogy fontos lenne a takarékoskodás, mégis nagyon kevesen tesznek félre a nyugdíjas évekre. Ezzel szemben Szombathy Gyulának, a 71 éves Jászai Mari-díjas magyar színművésznek szinte biztosan nincsenek anyagi gondjai, hiszen, ahogy ő mondja: "van tartalékunk".
Szombathy Gyula színművészt már többször is jelölték Kossuth-díjra, ám ezt a címet még nem sikerült megszereznie. Helyette azonban már a Jászai Mari-díjat, az érdemes és a kiváló művész díjat is kiérdemelte a színész, aki Hot! magazinnak adott interjújában a megtakarításairól is ejtett néhány szót.
- nyilatkozta a lapnak a színész.
A színművész egyébként most tervezi a regenerálódás időszakát, de később majd, ha ritkán is, de láthatjuk még a színpadon.
Kevesen tesznek félre a nyugdíjas évekre
Szombathy Gyulával ellentétben a magyarok közül nagyon kevesen spórolnak a nyugdíjas évekre. Egyes felmérések szerint
Persze az átlagfizetésekből nem könnyű megtakarítani, de akad néhány praktika, amit érdemes megfogadnunk, hogy nyugdíjasként jómódban élhessünk. Mutatjuk a Pénzcentrum tippjeit.
Olcsóbb lakhatás, olcsóbb autók
A legtöbbet az autón és a lakáson lehet spórolni, sokaknak már ebből is összejöhet a nyugdíj-megtakarításhoz elegendő pénz. A lakásválasztáskor érdemes törekedni arra, hogy ne vásároljunk a lehetőségeinknél nagyobb lakást. Ez ugyanis nemcsak egyszeri kiadás, hanem a fenntartása is magasabb, mint egy kisebb otthonnak, a fűtést (és társasháznál a közös költséget) ugyanis a lakás mérete befolyásolja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Autóvásárlásnál sem feltétlenül kell a bőrülésre elkölteni több százezer forintot. Új autó helyett érdemes lehet az egy-két éves autók közül válogatni, ezek ugyanis sokszor harmadával olcsóbbak az újnál. Ha mindenképp újat szeretnénk, akkor válogassunk a szalonban kiállított darabokból, ezek általában kedvezményesen vásárolhatók meg.
Mégsem a biztonságos konstrukció a legjobb?
Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál lehetőségünk van egy magasabb hozammal kecsegtető, kockázatosabb portfóliót választani. A nyugdíjbiztosításnál az eszközalapokból álló portfóliót a tanácsadónkkal közösen alakíthatjuk ki, itt lehetőségünk van arra, hogy valamivel több pénzt tegyünk kockázatosabb alapokba. Ha nagyobb kockázatot vállalunk, akkor pedig már hamarabb is összejöhet az az összeg, amit a nyugdíjas éveinkre tennénk félre.
Fektessünk az egészségünkbe
Az egyik legjelentősebb kiadás az egészségügy lehet, sőt ha megbetegszünk, kiesünk a munkából és így a fizetésünk is alacsonyabb lehet. Érdemes tehát úgy "befektetni" az egészségünkbe, hogy egészségesebben élünk:
- Egészséges, otthon készült ételeket fogyasztunk,
- Leszokunk a káros szenvedélyekről, de legalábbis csökkentjük az alkoholfogyasztást/elszívott cigaretták számát.
Mivel egy komoly betegség hosszú időre munkaképtelenné tehet, ráadásul a különleges gyógymódoknak köszönhetően sokba is kerülnek (pl: rehabilitációs intézmények), ezért ezzel akár milliókat is megtakaríthatunk.
Az egészséghez hozzátartozik a rendszeres testmozgás is. Szinte mindegy, hogy milyen formáját választjuk, jól járhatunk vele, mivel nemcsak a testünket frissíti fel, hanem a stressz oldására is kiválóan alkalmas.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen– videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt
- Gond támadt a Boeing első, embert szállító űrhajójával
- Elfajult a vita: szándékosan gázoltak el két férfit Pécsen fényes nappal – videó
- Támadás ért egy olajszállító tartályhajót a Vörös-tengeren
- Ölt a tűz Dombóváron