Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Az idei év végéig fizethetünk a 2015 előtt készült húszezresekkel; 2017 tavaszán pedig a két-, illetve ötezresekkel folytatódik a bankjegycsere-program Magyarországon. Az eddig lecserélt címletek, biztonsági szempontból jól muzsikálnak, a statisztikák szerint tavaly 26 százalékkal csökkent a forint bankjegyek hamisítása.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben indított bankjegycsere-programjának következő lépéseként, alig fél év múlva debütálnak a legújabb papírcímletek Magyarországon.
- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére az MNB.
És hogy miért ezek a címletek jönnek? Nos, a forintbankjegyek 2018-ig tartó, korszerűsítést célzó cseréjének ütemezésével, azon belül a címletek sorrendjével kapcsolatban a jegybank hozzáfűzte, hogy a cserét "az optimális készletezés, a készpénzforgalmi szereplők igényeinek bővülése és a bankjegyek természetes elhasználódásából fakadó pótlás összhangjának figyelembe vételével" folytatják.
A soron lévő címlet(ek) várható költségeivel kapcsolatban pedig mindössze annyit árultak el, hogy az előzőkben említett okok, így a készletezés, a készpénzforgalmi szereplők igényeinek bővülése és a bankjegyek természetes elhasználódásából fakadó pótlás miatt
Habár az MNB-től pontos összeget tehát nem tudtunk meg, korábbi lapértesülések arról szóltak, hogy a teljes átállás, vagyis
Az ezres, ötszázas marad a végére
Mint ismert, 2014 decemberében, a tízezresekkel kezdődött meg a korszerűbb forintbankjegyek kibocsátása, majd egy évre rá a húszezres címletek debütáltak, míg az MNB-től származó friss információink szerint jövő tavasszal a 2000 és 5000 forintosokkal folytatódik a sor. Tehát a program utolsó részére maradtak a legkisebb címletek, azaz az ezresek és az ötszázasok.
- emelte ki megkeresésünkre az MNB.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2016. december 31-én az MNB bevonja a forgalomból a régi (2015 előtt gyártott) 20 000 forintosokat. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi vásárlásaink során december végéig fizethetünk a régi változatú húszezresekkel. Fontos, hogy ezt követően ezek a bankjegyek nem veszítik el értéküket és mindenkinek még hosszú ideig lesz lehetősége az esetleg nála maradt régi bankjegyeket újra cserélni. A kereskedelmi bankok és a Posta pénztárai december 31-ét követően még 3 évig, a Jegybank pedig 20 évig, azaz 2037-ig cseréli díjmentesen törvényes fizetőeszközre a bevont régi húszezreseket.
Te kis hamis...
Habár sokáig az (is) terjedt a közösségi portálokon, hogy a készpénzcserét igazából az motiválta, hogy Matolcsy György jegybankelnök kézjegye kerülhessen a bankjegyekre, ennek a pletykának - bár megmosolyogtató - természetesen nem sok alapja van. A hivatalos kommunikáció szerint
Noha a hamisításból eredő veszteségek korábban is elhanyagolhatóak voltak, az már a cserefolyamat közepén kijelenthető, hogy az új címleteket jóval nehezebb hamisítani. Az MNB legfrissebb adatai szerint a forint bankjegyek hamisítása az elmúlt egy év során 26 százalékos csökkenést mutat, mértéke a forinthoz hasonló nemzeti valuták sorában továbbra is kedvezőnek tekinthető.
- tette hozzá a Jegybank.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból