A világ leggazdagabb emberei egyre inkább privát, diszkrét vásárlások felé fordulnak, tesznek piacon kívüli ajánlatokat.
Új számlát vezethetnek be hamarosan hazánkban, ennek köszönhetően nem kizárt, hogy hamarosan Magyarországon is modern körülmények között bankolhatunk. Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter tartja a szokásos, csütörtöki Kormányinfót, a mostani a 60. ilyen rendezvény volt.
Lesz alapszámla
Vészesen közeleg a kötelező alapszámla EU-s alapjog bevezetésének határideje. Emiatt e-számlát hozhatnak létre Magyarországon is. Ugyan Lázár nem fejtette ki, hogy ez pontosan mit jelent, de nem kizárt, hogy ezentúl hazánkban is nyithatunk majd folyószámlát a bankok megkerülésével, ahogy ezt több, EU-s országban már most is megtehetjük.
Ezek főleg mobilapplikáción (de mindenképpen elektronikus úton, nem személyes megjelenéssel) keresztül megnyitott számlák, amelyeket hazánkban elektronikus aláírással lehetne megnyitni. A januárban bevezetett új személyi azonosító okmányok egyébként már tartalmazhatják (amennyiben kérjük) az e-aláírást, az e-számlákat valószínűleg ezzel lehet majd megnyitni.
Nem lesznek nyugodtak a közfoglalkoztatottak
A miniszter a központi háttérintézmények megszűnése miatt 20 százalékos létszámleépítést jelzett előre, amivel megerősítette a korábbi várakozásokat. Nem mindenhol lesz leépítés a közszférában, elmondása szerint 3 ezerrel nőhet a rendőri állomány.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Így ront be az Apple a kínai piacra
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában